BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Szoboszlai is felkerült a Golden Boy-listára

A Golden Boy-díjat minden évben a legjobb 21 év alatti, Európában szereplő futballista kapja meg. Eddig olyanok nyertek, mint Rooney, Messi vagy Fabregas.

A 2003-ban a Tuttosport által alapított

Golden Boy-díj idei jelöltjeinek százas listájára felkerült Szoboszlai Dominik is,

a lap által kiírt közönségszavazáson rá is lehet voksolni – igaz, a díjat az év végén majd európai sportújságírók szavazatai alapján ítélik oda – írja a Nemzeti Sport.

A Golden Boy-díjat – amelyet minden évben a legjobb 21 év alatti, Európában szereplő futballista kap meg – az elmúlt évek során kilencszer támadó, nyolcszor középpályás nyerte el, s csak egyszer kapta védő az elismerést: két éve Matthijs de Ligt.

Szoboszlai Dominik
Fotó: AFP

A díjról európai sportlapok újságírói döntenek: minden szavazó öt játékost jelölhet, és sorban az elsőnek – azaz az általa legjobbnak vélt játékosnak – 10, a másodiknak 7, a harmadiknak 5, a negyediknek 3, az ötödiknek 1 pontot adhat. Az összes szavazat összesítése után a legtöbb pontot kapó labdarúgó lesz a nyertes.

A listán szerepel többek között a Salzburgot idén januárban elhagyó Erling Haaland, aki a Borussia Dortmundban valósággal ontja a gólokat, de megtalálható rajta a Barcelona ifjú csillaga, Ansu Fati, a Manchester City középpályása, Phil Foden, Haaland csapattársa, Jadon Sancho és a Bayern München ifjonca, Alphonso Davies is.

Korábban olyan játékosok nyerték el a díjat, mint Wayne Rooney, Lionel Messi, Cesc Fabregas, Sergio Agüero vagy Kylian Mbappé.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.