Közélet

A belügyminiszter szerint erőszakos hatalomátvételi kísérlet zajlik Szerbiában

A tiltakozók a kordonokkal védett parlament épületéhez vonultak, ahol palackokkal, kövekkel és égő szurkolói fáklyákkal dobálták meg a rendőröket.

Erőszakos hatalomátvételi kísérletnek nevezte Nebojsa Stefanovic szerb belügyminiszter csütörtökön az utóbbi két éjszakán át tartó tiltakozásokat Szerbiában, mint mondta,

egyesek az emberek akarata ellenére, választások nélkül és a demokratikus eljárást megkerülve akarják átvenni a hatalmat. A szerda esti tiltakozások során a mentőszolgálat jelentése szerint 19 rendőr és 17 tüntető sérült meg Belgrádban.

A tiltakozók a kordonokkal védett parlament épületéhez vonultak, ahol palackokkal, kövekkel és égő szurkolói fáklyákkal dobálták meg a rendőröket, valamint kukákat borogattak és gyújtottak fel. A rendőrség könnygázgránátokkal igyekezett oszlatni a tömeget.

https://www.youtube.com/watch?v=IMTMbbLq11Q

Ellenzéki politikusok kedden és szerdán is igyekeztek a tömeg élére állni, ám a tiltakozók elzavarták őket.

Az ellenzéki politikusok a közösségi médiában is utcára szólították az embereket, hogy kifejezzék elégedetlenségüket Aleksandar Vuciccsal, valamint a szerb kormánnyal szemben.

Fotó: ANDREJ ISAKOVIC / AFP

Szerintük manipulálták a hivatalos járványügyi adatokat annak érdekében, hogy megtarthassák a június 21-i parlamenti választásokat – amelyeken elsöprő győzelmet aratott Aleksandar Vucic pártja -, és az államfő még inkább kiterjeszthesse hatalmát.

Az ellenzék szerint emellett

az is hozzájárult a koronavírus-fertőzöttek számának drámai növekedéséhez, hogy a március közepén bevezetett szükségállapotot és a drákói intézkedéseket követően május elején egyik napról a másikra feloldottak minden korlátozást,

engedélyezték a tömeges rendezvényeket, és a választások alkalmával sem voltak szigorúak az elővigyázatossági intézkedések. A tiltakozók több sajtóorgánumnak is nyilatkoztak, mint mondták, nem kizárólag a tervezett megszorító intézkedések ellen tüntetnek, hanem Aleksandar Vucic „diktatórikus eszközei és önkényuralmi törekvései ellen” is. A bejelentések szerint csütörtökön Szerbia több városában ismét utcára vonulnak az elégedetlen emberek.

Szerbia koronavírus tüntetések
Kapcsolódó cikkek