Közélet

Hosszú Katinka a sikerek miatt emberként elveszett

Hosszú szerint az olimpia halasztása miatt ez az időszak olyan, mint amikor a mosógépen bekapcsolunk egy gyors mosást, de átváltunk kímélő programra.

„A tavalyi karácsonyt beáldoztam az olimpiáért, a dél-afrikai Stellenboschban töltöttem három hetet. Ott úgy edzettem, ahogy egy olimpia előtt kell: mint az állat, és még jól is éreztem magam. Egy cél lebegett a szemem előtt, a tokiói aranyérem. De mindez már nagyon távolinak tűnik” – nyilatkozta az Indexnek Hosszú Katinka az olimpia elhalasztása kapcsán.

Arra a kérdésre, hogy miként élte meg a halasztást, az úszónő úgy válaszolt, hogy már sejtették a hivatalos közlés előtt, hogy idén nem lesz. Bújta a híreket, de közel sem érezett megkönnyebbülést, amikor kimondták, hogy csak jövőre lesz. Azt különösen sajnálja, hogy a március végi országos bajnokságot lefújták, mert ott legalább kiadhatták volna magukból azt a hatalmas melót, amit beletettek a felkészülésbe.

Katinka szerint a mostani időszak olyan, mint amikor a mosógépen bekapcsolunk egy gyors mosást, de nem fut végig, hanem átváltunk egy kímélő programra.

Fotó: ANDY BUCHANAN / AFP

A karantén alatt rengeteget olvasott, például Nadal és Agassi életrajzi könyvét, majd folytatván a teniszes témát, még Sharapova könyvét is elolvasta.

Már késő, hogy nekifogjak a tenisznek, de biztosan élvezném, hogy a háló túloldalán valaki ellen pontot kell csinálni

– nyilatkozta Hosszú.

Az úszással kapcsolatban elmondta, hogy egyre többet foglalkozik vele Nagy József, aki szerint a legtöbb úszó megirigyelné a mellkartempóját. Nagy rengeteget csiszolt Katinka úszásán, de zömében Katinka írja az edzéstervet.

Kegyetlen vagyok önmagamal

Minden 30 év körüli úszó tudja már, hogy mit kellene edzenie. Amit magamnak kitalálok, az brutálisabb, mint amit bárki más fel merne írni a papírra. Pontosan tisztában vagyok vele, hogy mi esik rosszul, mitől szenvedek igazán. Kegyetlen vagyok önmagammal, és elégedetlen

– mondta olimpiai bajnokunk, majd hozzátette, hogy önsanyargatás nélkül nincs kimagasló sporteredmény.

Korábban sok edző elmondta, hogy Katinka fájdalomküszöbe extra magasan van, erre az úszónő úgy reagált, hogy neki ez természetes, és látja, hogy sokan ezt nem bírják. Bevallotta, hogy szívesen belebúja más bőrébe, hogy megérezze, milyen szerencsés alkat, mert neki „az a tök normális”, ha kifulladásig úszik.

Emberként elveszett

A Shane Tusuppal töltött időszakkal kapcsolatban elmondta: „én vállaltam a kockázatot, én vittem vásárra a bőrömet, én kapcsoltam robot üzemmódba. Tudom, hogy ezek általánosságoknak tűnnek, és ráadásul nagyszerű eredmények is lettek, de nagy árat fizettem értük: mint személy elvesztem. Úszóként hihetetlenül sikeres voltam, de magánemberként nem feltétlenül. 2017 végétől már magánemberként is elérek eredményeket.”

Fotó: AFP/Isza Ferenc

Hosszú úgy nyilatkozott, a riói olimpia után élete legnehezebb éve jött, ugyanis azt az évet nem magáért csinálta, örömet akart okozni a magyar szurkolóknak a budapesti világbajnokságon. Külösen az paprikázta fel, hogy

vetélytársam, O'Connor második lett mögöttem Rióban, azt mondta, majd Budapesten, a saját közönségem előtt ver meg.

A Tusuppal való szakítás után kevesebb lett rajta a teher, éles helyzetben ugyanis nem feltétlenül segít, ha valaki jobban stresszel nála. Tele volt szabadságérzettel, élvezte, hogy azt csinál, amit akar, és úgy ahogy akarja,

nem cáfoltam azokat, akik azt mondták, hogy visszakapták a régi Katinkát.

Hosszú Katinka olimpia Shane Tusup
Kapcsolódó cikkek