Több millió forint értékben lopott egy nő a Parlamentből és a Képviselői Irodaházból
Mintegy 14 millió forint értékben tulajdonított el számítástechnikai eszközöket egy raktáros.
MTI
2020.07.23, 09:59
Megosztom a cikket
Jogerősen három év szabadságvesztésre súlyosította a Fővárosi Ítélőtábla a Parlament és a Képviselői Irodaház épületéből számítástechnikai eszközöket eltulajdonító raktáros büntetését a Központi Nyomozó Főügyészség fellebbezése alapján – közölte a fővárosi fellebbviteli főügyészhelyettes.
A sikkasztás bűntette és hamis magánokirat felhasználásának vétsége miatt elítélt – első fokon tavaly szeptemberben két év szabadságvesztéssel sújtott – nő 2015 októbere és 2016 márciusa között
mintegy 14 millió forint értékben tulajdonított el számítástechnikai eszközöket. A számítógépeket, monitorokat esetenként az akkor országgyűlési őrként dolgozó élettársa segített kivinni a Parlament épületéből.
Fotó: Róka László
Az eszközöket a raktáros részben egy orgazdaként elmarasztalt testvérpárnak, részben ismeretleneknek adta el, a hiány leplezésére pedig meghamisította az eszközigényléssel kapcsolatos okiratokat.
A nyomozás során az eltulajdonított tárgyak végső vevőinek jelentős részét sikerült azonosítani, így az okozott kár fele megtérült a számítástechnikai eszközök lefoglalásával.
A sikkasztásban segítséget nyújtó volt országgyűlési őrt jogerősen felfüggesztett szabadságvesztésre, pénzbüntetésre és lefokozásra, az egyik orgazdát ugyancsak felfüggesztett szabadságvesztésre és pénzbüntetésre, míg testvérét pénzbüntetésre ítélték. A bíróság a bűncselekmény során szerzett vagyont a raktáros és élettársa esetén az Országgyűlés Hivatalának megítélt kártérítéssel, az orgazdákkal szemben pedig vagyonelkobzással elvonta – olvasható a közleményben.
Ne maradjon le a Világgazdaság híreiről, olvassa őket mindennap!
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.