Közélet

Több mint 100 millió forintnyi hamis euróval fogtak el két férfit

A gyanúsítottak egy esetben 46 millió forint értékű hamis eurót adtak el 39 millió forint értékben, míg egy másik esetben 55 millió forint értékű pénzt kíséreltek meg értékesíteni.

A Somogy Megyei Főügyészség ügyeletes ügyésze indítványt tett annak a két budapesti férfinak a letartóztatására, akik a gyanú szerint 50 millió forintot meghaladó összegű hamis eurót szereztek meg azzal a céllal, hogy később forgalomba hozzák – közölte az Ügyészség.

Fotó: Pixabay

A hamis bankjegyeket a 32 éves elkövető szerezte be, majd több embert is megkeresett kedvező pénzváltási ajánlattokkal, és ahhoz, aki érdeklődést mutatott, elküldte a társát.

A gyanúsítottak egy esetben 46 millió forint értékű hamis eurót adtak el 39 millió forint értékben, míg egy másik esetben 55 millió forint értékű pénzt kíséreltek meg értékesíteni, de ennél az esetnél a siófoki rendőrök rajtuk ütöttek.

A bíróság nyomozási bírója a szombati napon megtartott ülésén az ügyészi indítványnak helyt adott, és a gyanúsítottak letartóztatását elrendelte.

hamis pénz bűnügy
Kapcsolódó cikkek