BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Jó előre figyelmeztették a robbanásveszélyről a libanoni vezetőket

Figyelmeztettem őket, hogy Bejrút a földdel válhat egyenlővé – mondta a névtelenül nyilatkozó tisztségviselő.

Libanoni biztonsági tisztségviselők júliusban figyelmeztették Michel Aun elnököt és Hasszán Diáb kormányfőt arról, hogy 2750 kilogramm ammónium-nitrátot tárolnak a bejrúti kikötő egyik raktárában, ami biztonsági kockázatot jelent, és berobbanása romba döntheti a fővárost – írta a Reuters hírügynökség biztonsági forrásokra és dokumentumokra hivatkozva kedden.

Két héttel később bekövetkezett a katasztrófa, és berobbant az ammónium-nitrát. A robbanás letarolta a kikötőt és környékét, és legalább 163 ember életét követelte. A szerencsétlenségben mintegy hatezren sérültek meg, és ugyanennyi épület dőlt romba a libanoni főváros önkormányzata szerint.

A kikötői biztonságért felelős libanoni állambiztonsági főigazgatóság jelentésében egy magánlevelet említ, amelyet Aunnak és Diábnak küldtek július 20-án. Bár a levél tartalmát nem idézték szó szerint, egy magas rangú biztonsági tisztségviselő azt állította, hogy egy januárban indított vizsgálat eredményét összegezte,

amely arra jutott, hogy azonnal gondoskodni kell az ammónium-nitrát biztonságos elhelyezéséről.

A névtelenül nyilatkozó tisztségviselő – aki maga is részt vett a levél megírásában – rámutatott: fennállt a veszélye annak, hogy ellopják és terrortámadásra használják a műtrágyaként és robbanóanyagként is használható vegyszert.

Emellett „figyelmeztettem őket, hogy Bejrút a földdel válhat egyenlővé, ha felrobban

– mondta.

A libanoni elnöki hivatal egyelőre nem válaszolt a Reuters megkeresésére a levéllel kapcsolatban.

Fotó: MTI/AP/Bilal Huszein

Aun a múlt héten megerősítette, hogy tudott az ammónium-nitrátról, és utasította a legfelsőbb biztonsági tanács főtitkárát: tegyék meg a szükséges intézkedéseket. Az elnök visszautasította, hogy felelős lenne a robbanásért, arra hivatkozva, hogy nem ő volt az illetékes az ügyben, fogalma sem volt róla, milyen veszélyes az anyag, és azt sem tudta, hol tárolják.

Diáb egyik képviselője megerősítette, hogy a miniszterelnök megkapta a szóban forgó levelet, és elküldte a legfelsőbb biztonsági tanácsnak véleményezésre:

A jelenlegi kabinet a robbanás előtt 14 nappal kapta meg a dokumentumot, és napokon belül lépett az ügyben. A korábbi kormányok hat évig semmit sem csináltak.

– húzta alá.

Diáb kormánya a robbanás és az azt követő tüntetések hatására hétfőn lemondott, de ügyvivőként folytatja munkáját a választásokig.

Az ammónium-nitrátot 2013 óta tárolták a bejrúti kikötőben, azóta, hogy a libanoni igazságszolgáltatás lefoglalta a hajót, amely szállította. Az elmúlt hat évben számos levelet írt az ügyben a bíróságoknak a kikötői és a vámhatóság, illetve biztonsági tisztségviselők, kérve a veszélyes vegyület eltávolítását. Ezt a Reuters által megismert jelentés is megerősítette.

A problémát csak tetézte, hogy a raktárban tűzijátékot is tároltak együtt az ammónium-nitráttal. Eközben az épület végig őrizetlenül állt, lyukak voltak a falban, és az egyik ajtó kimozdult a helyéről.

Ezeket a problémákat csak a nyár elején kezdték el orvosolni

– mondta el egy másik magas rangú biztonsági tisztségviselő.

Fotó: MTI/AP/Bilal Huszein

A karbantartást egy csoport szíriai munkás kezdte meg a kikötői hatóságok utasítására, de senki sem felügyelte őket – tette hozzá a tisztségviselő. A robbanáshoz vezető tüzet a hegesztésből származó szikrák okozták – mondta.

A tisztségviselő a kikötői hatóságokat hibáztatta a történtekért.

Az ügy a gondatlanságról, a felelőtlenségről, a hanyag tárolásról és a rossz ítélőképességről szól

– vélekedett.

Mi történt Bejrútban?

  • Lemond a libanoni kormány.
  • Súlyos károkat szenvedtek Bejrút építészeti kincsei is.
  • Sérültjei és már egy halottja is lehet a bejrúti zavargásoknak.
  • Már több embert őrizetbe vettek a bejrúti robbanás kapcsán.
  • Nyolcvanezer gyerek vált otthontalanná a bejrúti robbanások miatt.
  • Orosz műtrágya robbanhatott fel Bejrútban.
  • A Guardian csokorba szedte az első videókat a bejrúti robbanásról.
  • Egymillió euróval segít Magyarország.
  • A robbanás az utolsó csapás volt a libanoni gazdaságnak.
  • Több tucat embert vettek őrizetbe a robbanás miatt.
  •  

    Google News Világgazdaság
    A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

    Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.