BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Orosz műtrágya robbanhatott fel Bejrútban

A Bejrútban elraktározott, majd felrobbant nagy mennyiségű műtrágya a Rhosus nevű hajóról származik, amelynek orosz tulajdonosa volt, és rakományát hat évvel ezelőtt kobozta el a libanoni vámhivatal – közölte szerdán az LBCI televízió, amelynek információiról az RBC orosz hírportál közölt pontosító részleteket.

Az LBCI a libanoni legfelsőbb védelmi tanács ülésének eredményeiről beszámolva közölte, hogy a veszélyes rakomány, a 2750 tonna ammónium-nitrát a Rhosus nevű hajón érkezett 2014 szeptemberében a bejrúti kikötőbe. A hajó a georgiai Batumi városból indult úticélja, Mozamik felé. Meghibásodás miatt azonban kénytelen volt útközben váratlanul kikötni a libanoni fővárosban. A helyi hatóságok megvizsgálták a moldovai zászló alatt hajózó Rhosust, és megtiltották, hogy elhagyja a kikötőt, a veszélyes műtrágyarakományt pedig elkobozták és raktárba helyezték.

A Rhosus tulajdonosa az orosz állampolgárságú, Cipruson élő Igor Grecsuskin volt. A kikötés után csődöt jelentett, erre hivatkozva elhagyta a hajót, a legénységet pedig fizetés nélkül faképnél hagyta.

A pusztítás nyomai a bejrúti kikötőben
Fotó: MTI/AP/Haszan Ammar

A bejrúti robbanás okáról már korábban is jelentek meg feltételezések, ismert volt, hogy petárdaraktárban keletkezett tűz okozta az elsőt, a második pedig azért lett rendkívüli erejű, mert 2700 tonnányi ammónium-nitrát robbant be, amelyet hat éve kobozott el és azóta egy kikötői raktárban tárolt a vámhivatal. Ammónium-nitrát robbanására utal az is, hogy szemtanúk szerint utána narancssárga felhő keletkezett. Hasonló, vörösesbarna színe van a nitrátvegyületek robbanása után keletkező, mérgező nitrogén-dioxid gáznak is.

[enews_gallery id='2675147']

A képre kattintva galéria nyílik!

Michel Aun libanoni elnök szerdán bejelentette, hogy vizsgálat indul a végzetes katasztrófa okainak teljes feltárása érdekében. Jelezte, hogy a vizsgálat eredményéről maradéktalanul tájékoztatni fogják a közvéleményt. Az államfő televíziós beszédében segítséget kért más országoktól arra utalva, hogy Libanon a gazdasági összeomlás szélén áll.

Bejrút: tűz okozhatta az ammónium-nitrát berobbanását

Száz felett a halottak, négyezer felett a sérültek száma. Bejrút kikötőjében kedd este robbant fel egy petárdaraktár. A magyar követség épülete is megsérült. Egy Bejrútban élő magyar férfi szemtanúja volt a robbanásnak.

 

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.