Közélet

Lukasenka nyerte a fehérorosz elnökválasztást

A szavazatok 80,23 százalékával a hivatalban lévő Aljakszandr Lukasenka győzött a vasárnapi elnökválasztáson Fehéroroszországban, az ellenzéki jelölt, Szvjatlana Cihanouszkaja 9,9 százalékot szerzett a választási bizottság hétfőn ismertetett előzetes adatai szerint.

Hasonló számokat közöltek korábban is: a hivatalos exit poll felmérés szerint Aljakszandar Lukasenka fehérorosz államfő a szavazatok 79,7 százalékát szerezhette meg. A választási bizottság korábbi tájékoztatása szerint a hivatalos exit poll alapján az ellenzéki jelöltként induló Szvjatlana Cihanouszkaja a voksok 6,8 százalékára számíthat.

Lukasenka sorozatban hatodik mandátumát nyerte el, az ellenzék azonban kétségbe vonja a választás tisztaságát.

Vasárnap éjjel, az állami exit poll eredmények közzététele után az országban több helyen is összecsapások törtek ki a rendőrség és az ellenzék hívei között, ezekben a Vjaszna-96 (Tavasz-96) jogvédő szervezet szerint egy tüntető meghalt, több pedig megsérült. Hétfő reggel nyugalom honolt az utcákon, aktivisták azonban újabb tüntetéseket jelentettek be.

Megfigyelők nélkül szavaztak

A szavazóhelyiségek többsége helyi idő szerint 20 órakor bezárt, csak néhány helyen kellett meghosszabbítani a voksolást, mert nem került sor mindenkire a hivatalos urnazárásig. Lidija Jermocsina, a választási bizottság elnöke reményét fejezte ki, hogy minszki idő szerint hajnali 2 órakor már részeredményeket tudnak majd közölni.

A BeITA állami hírügynökség által ismertetett adatok szerint mintegy 12 ezer választót kérdeztek meg a szavazóhelyiségek előtt, és 30 százalékuk nem akart válaszolni arra a kérdésre, hogy kire szavazott.

A választáson nemzetközi megfigyelők nem vesznek részt, és az államtól független felmérések homlokegyenest a most közölt hivatalos adatokkal ellentétes képet mutatnak.

Ezek szerint Cihanouszkaja kapta a voksok 70 százalékát, és Lukasenka csak 10 százalék körüli eredményt ért el. Sem a hivatalos, sem az államtól független felmérés eredményét nem lehet más forrásból ellenőrizni.

Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnök egy minszki szavazóhelyiségben augusztus 9-én, az elnökválasztás napján
Fotó: MTI/AP/Szergej Gric

Szvjatlana Cihanouszkaja az állami exit poll eredményének ismertetését követően újságíróknak úgy nyilatkozott, biztos abban, hogy a többség őt támogatja, és nem hisz a hivatalos előrejelzésnek.

Azt hiszem el, amit a saját szememmel látok, és én azt látom, hogy a többség velünk van

– jelentette ki a politikus.

Ellenzéki tüntetők mobiltelefonjaikkal világítanak Minszkben augusztus 9-én, a fehéroroszországi elnökválasztás estéjén, miután bezártak a szavazóhelyiségek
Fotó: MTI/EPA/Taccjana Zenkovics

Szórványos tiltakozások kezdődtek vasárnap este a fehérorosz fővárosban, Minszkben azt követően, hogy bezártak a választási irodák és sokan nem adhatták le szavazatukat.

A független Tut.by helyi hírportál egy olyan felvételt mutatott be oldalán, amelyen az volt látható, hogy több rendőr tiltakozók kisebb csoportját bántalmazta. A történtekre válaszul más civilek beavatkoztak és nekitámadtak a rendőröknek.

A 65 éves Aljakszandar Lukasenka 1994 óta irányítja Fehéroroszországot. A mostani választást pedig több ország bírálta, mivel a kampány időszakában két ellenzéki jelöltet, köztük Cihanouszkaja férjét is bebörtönözték, és számos ellenzéki aktivistát is őrizetbe vettek.

Fehéroroszország választás Aljakszandr Lukasenka
Kapcsolódó cikkek