BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Svéd kutatók maszkviselésre köteleznék a diákokat

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
A kutatók szerint a maszkviselést nem támogató svéd hatóságok becslései hibásak a gyerekek fertőzőképességére vonatkozóan.

Svéd kutatók egy csoportja azt javasolta: kötelezzék maszkviselésre a diákokat az iskolában annak érdekében, hogy megfékezzék a koronavírus terjedését – közölte a svéd televízió (SVT) vasárnap.

A kutatók szerint a maszkviselést nem támogató svéd hatóságok becslései hibásak a gyerekek fertőzőképességére vonatkozóan.

A szakértők, akik a Covid-19 svéd tudományos fórum tagjai, arra hivatkoztak, hogy amerikai, dél-koreai és izraeli adatok szerint a gyerekek képesek a fertőzés hordozására és átadására.

Svédországi adatokból pedig az is kiderül, hogy ők is súlyosan megbetegedhetnek a koronavírusban. Egyúttal rámutattak: a svédországi esetek száma csökkent azóta, hogy megkezdődött a nyári szünet. A kutatók jogosnak nevezték azokat az aggodalmakat, amelyek szerint a jövő heti iskolakezdés a járvány terjedésének gyorsulását hozhatja magával.

„Mivel a gyerekek fertőzőképesek, súlyosan megbetegedhetnek, és egyelőre tisztázatlan, hogy milyen hatással van jövőbeni egészségükre egy enyhe fertőzés, szükség van arra, hogy már iskolakezdéskor lépéseket tegyünk a fertőzés lehető legalacsonyabb szinten tartására” – írták.

A szakértők azt javasolták, hogy a gyerekek hordjanak maszkot, szabad levegőn sportoljanak és osztályonként vonuljanak el étkezni. Azoknak a családoknak, amelyekben valamely veszélyeztetett csoport tagja él együtt iskoláskorú gyerekkel, lehetőséget kellene kapniuk a digitális oktatásra – vélekedtek.

Illusztráció. Fotó: AFP

A múlt héten a Karolinska svéd orvosi egyetem rektora, Ole Petter Ottersen is a maszkviselést szorgalmazta azokban a helyzetekben, amikor a fizikai távolságtartás nehezen kivitelezhető. Ottersen aláhúzta: a maszk hatásosságát nem lehet vitatni.

A több mint 10,2 millió lakosú Svédországban eddig 84 249 fertőzöttje és 5783 halálos áldozata van a koronavírusnak.

Az országban a járvány csúcsán sem vezettek be óvintézkedéseket és korlátozásokat.

Eközben Élisabeth Borne francia munkaügyi miniszter jelezte: javasolni fogja a munkahelyi maszkviselés kötelezővé tételét a munkaadókkal és a szakszervezeti képviselőkkel közös keddi tárgyalásán. A politikus a Le Journal du Dimanche című francia hétvégi lapnak adott interjújában aláhúzta: a kutatások megerősítik a maszkviselés fontosságát a zárt terekben.

Franciaországban erőteljesen emelkedett a fertőzöttek száma az elmúlt napokban. A csaknem 67 millió lakosú országban eddig 252 965 fertőzöttje és 30 410 halálos áldozata van a koronavírusnak.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.