Közélet

Hazai ponty kapott uniós oltalmat

Az Akasztói szikiponty húsára jellemző a tiszta íz és a tiszta, kellemes, enyhén sós, agyagos homokra emlékeztető illat.

A Szilvásváradi pisztráng után második magyar édesvízi halként az Akasztói szikiponty földrajzi árujelzője is uniós oltalmat kapott – közölte az Agrárminisztérium. Az Akasztói szikiponty oltalom alatt álló eredetmegjelölésként való bejegyzésével már 62-re emelkedett azoknak a magyar agrártermékeknek a száma, amelyek földrajzi árujelzője az Európai Unióban oltalmat élvez.

Az oltalom alatt álló eredetmegjelöléssel (OEM) rendelkező termék egy meghatározott földrajzi területről származik, minőségét alapvetően az adott földrajzi terület természeti és emberi tényezőinek köszönheti – álla a tárca közleményében. Az oltalom emellett védelmet biztosít a megtévesztő piaci visszaélésekkel szemben is, mivel az oltalom alatt álló termékek előállítása kizárólag a termékleírásban meghatározott módon és megadott földrajzi területen történhet. Az oltalmat a termék csomagolásán feltüntetett uniós szimbólum is jelzi.

Az Akasztói szikiponty elnevezés, akárcsak az egy héttel korábban bejegyzett Szilvásváradi pisztráng, az Agrárminisztérium Földrajzi Árujelzők Programjának eredményeként 2018 óta már átmeneti nemzeti oltalmat élvez.

Az Akasztói szikipontyot a Bács-Kiskun megyei Akasztó és Dunatetétlen közigazgatási területén belül, a Kiskunsági Nemzeti Park szomszédságában elterülő szikes pusztákon létesült halastavakban termelik. Húsára jellemző a tiszta íz és a tiszta, kellemes, enyhén sós, agyagos homokra emlékeztető illat. Testének jellegzetes világosszürkés-aranysárga színe és narancssárga úszói a homokos-agyagos tófenék sárgás, világos színéhez alkalmazkodva alakult ki. Az Akasztói szikiponty húsa – a természetes vizekben vadon élő pontyokéhoz hasonlóan – alacsony zsírtartalmú, teste megnyúlt, izmos, köszönhetően az intenzív és folyamatos mozgásnak.

A földrajzi árujelzők használata komoly gazdasági potenciált jelent, hiszen jelentősen növeli a termék hozzáadott értékét. Az EU idén januárban közzétett statisztikai adatai szerint a földrajzi árujelzővel ellátott agrártermékek eladási értéke átlagosan kétszerese a földrajzi árujelzővel nem rendelkező, hasonló termékekéhez képest. A Földrajzi Árujelzők Programjának keretében további 22 magyar termék földrajzi árujelzőjének uniós elismerése van folyamatban, elsősorban mezőgazdasági termékek és élelmiszerek – közöttük további magyar halak –, valamint a regionális pálinkák.

Fotó: Agrárminisztérium

EU által bejegyzett magyar földrajzi árujelzők* (62 név)

Mezőgazdasági termékek és élelmiszerez (17 név)

  • Alföldi kamillavirágzat OEM
  • Budapesti téliszalámi OFJ
  • Csabai kolbász / Csabai vastagkolbász OFJ
  • Gönci kajszibarack / Gönci kajszi OFJ
  • Győr-Moson-Sopron Megyei Csemege Sajt OFJ
  • Gyulai kolbász / Gyulai pároskolbász OFJ
  • Hajdúsági torma OEM
  • Kalocsai fűszerpaprika-őrlemény OEM
  • Magyar szürkemarha hús OFJ
  • Makói vöröshagyma / Makói hagyma OFJ
  • Makói petrezselyemgyökér OFJ
  • Szegedi fűszerpaprika-őrlemény / Szegedi paprika OEM
  • Szegedi szalámi / Szegedi téliszalámi OEM
  • Szentesi paprika OFJ
  • Szőregi rózsatő OFJ
  • Szilvásváradi pisztráng OFJ
  • Akasztói szikiponty OEM
  • Szeszes italok (8 név)

  • Pálinka OFJ
  • Törkölypálinka OFJ
  • Békési szilvapálinka OFJ
  • Gönci barackpálinka OFJ
  • Kecskeméti barackpálinka OFJ
  • Szabolcsi almapálinka OFJ
  • Szatmári szilvapálinka OFJ
  • Újfehértói meggypálinka OFJ
  • Borászati termékek (37 név)

  • Badacsony / Badacsonyi OEM
  • Balaton / Balatoni OFJ
  • Balatonmelléki OFJ
  • Balatonboglár / Balatonboglári OEM
  • Balaton-felvidék / Balaton-felvidéki OEM
  • Balatonfüred-Csopak / Balatonfüred-Csopaki OEM
  • Bükk / Bükki OEM
  • Csongrád / Csongrádi OEM
  • Csopak / Csopaki (OEM)
  • Debrői Hárslevelű OEM
  • Duna / Dunai OEM
  • Duna-Tisza közi OFJ
  • Dunántúl / Dunántúli OFJ
  • Eger / Egri OEM
  • Etyek-Buda / Etyek-Budai OEM
  • Felső-Magyarország / Felső-Magyarországi OFJ
  • Hajós-Baja / Hajós-Bajai OEM
  • Izsáki Arany Sárfehér OEM
  • Káli OEM
  • Kunság / Kunsági OEM
  • Mátra / Mátrai OEM
  • Monor / Monori OEM
  • Mór / Móri OEM
  • Nagy-Somló / Nagy-Somlói OEM
  • Neszmély / Neszmélyi OEM
  • Pannon OEM
  • Pannonhalma / Pannonhalmi OEM
  • Pécs OEM
  • Somló / Somlói OEM
  • Sopron / Soproni OEM
  • Szekszárd / Szekszárdi OEM
  • Tihany / Tihanyi OEM
  • Tokaj / Tokaji OEM
  • Tolna / Tolnai OEM
  • Villány / Villányi OEM
  • Zala / Zalai OEM
  • Zemplén / Zempléni OFJ
  • Uniós oltalomra benyújtott magyar földrajzi árujelzők (22 név)

    Mezőgazdasági termékek és élelmiszerek (14 név)

  • Balatoni hal (OFJ)
  • Budaörsi őszibarack (OFJ)
  • Derecske alma (OFJ)
  • Fertőd vidéki sárgarépa (OFJ)
  • Hegykői petrezselyemgyökér (OFJ)
  • Jászsági nyári szarvasgomba (OFJ)
  • Keleméri bárányhús (OFJ)
  • Nagykörűi ropogós cseresznye (OFJ)
  • Nagykun rizs (OFJ)
  • Őrségi tökmagolaj (OFJ)
  • Szegedi tükörponty (OFJ)
  • Szomolyai rövidszárú fekete cseresznye (OEM)
  • Tuzséri alma (OEM)
  • Újfehértói meggy (OFJ)
  • Szeszes italok (7 név)

  • Homokháti őszibarack pálinka (OFJ)
  • Madarasi birspálinka (OFJ)
  • Nagykörűi cseresznyepálinka (OFJ)
  • Nagykunsági birspálinka (OFJ)
  • Nagykunsági szilvapálinka (OFJ)
  • Sárréti kökénypálinka (OFJ)
  • Vasi vadkörte pálinka (OFJ)
  • Borászati termékek

  • Soltvadkerti (OEM)
  • EU által bejegyzett Hagyományos Különleges Termékek (2 név)

  • Tepertős pogácsa (HKT)
  • Rögös túró (HKT)
  •  

    OFJ: Oltalom alatt álló földrajzi jelzés

    OEM: Oltalom alatt álló eredetmegjelölés

    HKT: Hagyományos különleges termék

    uniós oltalom Akasztói szikiponty hal Agrárminisztérium
    Kapcsolódó cikkek