Közélet

Több mint ezer feljelentést tettek a fehérorosz hatóságok ellen

A nyomozó hatóságok egyelőre egyetlen esetben sem kezdeményeztek eljárást.

Fehérorosz jogvédők ötszáznál több bizonyítékot gyűjtöttek össze az országban elkövetett kínzások áldozatairól – számolt be pénteken a Vjaszna jogvédő szervezet.

Jelenleg folyik a bizonyítékok rendszerezése és azok alapján egy jelentés elkészítése.

A Vjaszna adatai szerint

a nyomozó szervekhez 1200 feljelentés érkezett olyan sérültektől, akikre „erkölcsi és lélektani nyomást” gyakoroltak.

A nyomozó hatóságok egyelőre egyetlen esetben sem kezdeményeztek eljárást. Jogvédők szerint számos városban a békés tüntetőkre belügyi különleges alakulatok (OMON) emberei támadtak, aránytalan mértékben használtak rendőri eszközöket és fegyvereket az állampolgárokat őrizetbevételekor, a rabszállító járművekben, a rendőrsökön és fogdákban bántalmazták a tüntetőket.

Jogvédők rámutattak arra, hogy

az augusztus 9-i elnökválasztás napján 180 újságírót vettek őrizetbe, közülük 21-et letartóztattak.

A jogvédő központ nem kevesebb mint 40 olyan esetet rögzített, amikor külföldi sajtóorgánumoknak dolgozó újságírókat vettek őrizetbe.

A jogvédők csupán az augusztus 12-től 20-ig tartó időszakban a kínzások és durva bánásmód néhány száz kárvallottjától szereztek bizonyítékokat, amelyeket fényképekkel és videofelvételekkel támasztanak alá. Több mint száz sérült nyilatkozatát rögzítették.

Korábban a fehérorosz jogvédők a 47 egykori őrizetbe vett ember érdében fordultak az ENSZ kínzás elleni bizottságához a kegyetlen és megalázó bánásmód miatt.

Fehéroroszországban pénteken Zsodino településen kiszabadult a nyomozati fogságból Szjarhej Dilevszki, az ellenzéki Koordinációs Tanács elnökségének tagja, aki egyben a Minszki Traktorgyár (MTZ) sztrájkbizottságának elnöke. A hírt pénteken megerősítette Viktar Babarika volt ellenzéki elnökjelölt stábjának sajtószolgálata.

A Koordinációs Tanács oltalmazására szólította fel pénteken a fehérorosz állampolgárokat Paval Latuska a testület elnökségi tagja egy videofelvételen.

MTI/EPA

A külföldön tartózkodó Latuska felhívásában maximális támogatást kért testületének. Felhívta a figyelmet arra, hogy minél több ember támogatja a tanácsot, annál nehezebbé válik az államnak megkerülni.

Ugyanezen a felvételen Szvjatlana Cihanouszkaja Litvániába távozott volt ellenzéki elnökjelölt újból felszólította a hatalmon lévőket:

folytassanak párbeszédet az ellenzékkel. Mint mondta, súlyos politikai válságban van az ország, az egyetlen kiútat a párbeszéd jelenti

– tette hozzá.

Andrej Szavinih, a fehérorosz parlament nemzetközi kapcsolatokkal foglalkozó bizottságának elnöke politikai önhittségnek nevezte pénteken azt a határozatot, amelyet az Európai Parlament (EP) előző nap hozott Fehéroroszországgal kapcsolatban. A politikus szerint a határozat a csökönyösség, a részrehajlás és a politikai önhittség kirívó példája.

Úgy vélekedett, hogy a mérlegelt és átgondolt cselekedetek, a bizalom erősítésének és a kölcsönös egyetértésnek helyét a banalitás vette át. Szerinte ez az irányzat azt a rendszerválságot tükrözi, amely eluralkodott az európai intézményeken.

Az EP csütörtöki határozatában elítélte a fehérorosz hatóságokat, és támogatásáról biztosította az ellenzéket, valamint a képviselők szankciók bevezetését sürgették Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnökkel, állami erőszakszervezetével, illetve a fehérorosz hatóságoknak támogatást nyújtó Oroszországgal szemben.

Minszk nyomásgyakorlás Fehéroroszország
Kapcsolódó cikkek