Közélet

Dzsihadista propagandaanyagok százait azonosította az Europol

Az egynapos akció az al-Kaida, az Iszlám Állam és más terrorszervezetek által terjesztett online tartalmak felkutatására irányult.

Huszonhét internetes platformon a Nyugat-Balkánon használt nyelveken elérhető, 346 dzsihadista propagandaanyagra mutató hivatkozást azonosítottak az illetékes hatóságok a régió partnerországaival közösen tartott művelet keretében

– közölte az rendőrségi együttműködési szervezete (Europol) szerdán.

A hágai székhelyű szervezet tájékoztatása szerint a kedden tartott, egynapos akció az al-Kaida, az Iszlám Állam és más terrorszervezetek, valamint az azokhoz kötődő csoportok tagjai és támogatói által terjesztett online tartalmak felkutatására irányult.

Fotó: AFP

A résztvevő hatóságok

dzsihadista toborzó- és propagandaanyagokat, például oktatóvideókat, illetve erőszakra buzdító tartalmakat, valamint a terrorszervezeteknek a közösségi média oldalaira feltöltött beszámolóit találták meg.

Az összegyűjtött hivatkozások és az azokon tárolt tartalmak ügyében a hatóságok felvették a kapcsolatot az internetes platformok üzemeltetőivel.

Az akcióban az uniós Horvátország és Szlovénia mellett Albánia, Bosznia-Hercegovina, Észak-Macedónia, Montenegró és Szerbia szakosodott egységei vettek részt.

dzsihadista propaganda Nyugat-Balkán Europol
Kapcsolódó cikkek