Közélet

A belföldi fogyasztók jobban értékelik a tokajit

A hazai piacon emelkedett, az exportpiacokon csökkent a magyar borok ár.

Január és november között 11 százalékkal emelkedett a hazai földrajzi jelzés nélküli (FN), és az oltalom alatt álló földrajzi jelzéssel ellátott (OFJ) borok értékesítési ára az egy évvel korábbihoz képest. Ezen belül az OFJ jelzésű fehérborok feldolgozói értékesítési ára 8 százalékkal, 19 ezer forintra emelkedett hektoliterenként.

A vörösborok és rozék közül az FN jelzésűek ára nem változott lényegesen, míg az OFJ jelzéssel ellátottaké csaknem 8 százalékkal, 26,7 ezer forintra emelkedett hektoliterenként.

Ezzel szemben az exporttermékek ára esett: az FN és az OFJ jelzésű borok eladási ára január és november között 6 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól. Az oltalom alatt álló földrajzi jelzéssel ellátott fehérborok értékesítési ára 10, az ugyanebbe a kategóriába tartozó vörösboroké és rozéké pedig 12 százalékkal csökkent.

Fotó: Sergiy GUDAK / AFP

Az oltalom alatt álló eredet­megjelöléssel (OEM) ellátott termékek közül a tokaji fehérborok belföldi értékesítési átlagára éves alapon csaknem 17 százalékkal, 92,4 ezer forintra nőtt hektoliterenként az első tíz hónapban. Exportátlagáruk ugyanakkor 2 százalékkal, hektoliterenként 58,8 ezer forintra csökkent.

A borexport mennyisége 37, az értéke 23 százalékkal emelkedett, vagyis az átlagár csökkent. A KSH adatai szerint az ország borimportja 2020. január és szeptember között 45,3 ezer hektoliterre csökkent az előző év azonos időszakához viszonyítva, vagyis több mint a harmadával. A 42,9 ezer hektoliter importbor 95 százaléka palackban érkezett, ebben a kategóriában

7 százalékos volt a bővülés. A lédig borok importja drasztikusan visszaszorult, a behozott 2,39 ezer hektoliter a tavalyinak kevesebb mint

8 százaléka.

borexport tokaji bor borinport
Kapcsolódó cikkek