Közélet

Életbe lépett a hajléktalanokat védő vörös kód

A várható nagy hidegre tekintettel elrendelték a hajléktalan emberek életét védő úgynevezett vörös kód kiadását.

A várható nagy hidegre tekintettel elrendelte a hajléktalan emberek életét védő úgynevezett vörös kód kiadását Kásler Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) vezetője.

Fülöp Attila, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat átmeneti szállóján tartott sajtótájékoztatóján hangsúlyozta:

az intézkedés azt jelenti, hogy valamennyi bentlakásos szociális intézménynek be kell fogadnia a hajlék nélkül élőket, ha a hajléktalan ellátórendszer már nem tudja fogadni őket.

A vörös kód vasárnap délben lép életbe és kedd 10 óráig érvényes, ugyanis az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint ebben az időszakban éjszakánként legalább mínusz 10 fok lesz, vagy attól hidegebb – tette hozzá a szociális ügyekért felelős államtitkár.

Fotó: MTI/Mónus Márton

Mint mondta: az Emmi feladata az, hogy a nagy hidegben különleges intézkedéseket hozzon az emberi élet védelmében, ebben a helyzetben léptette életbe a vörös kódot a miniszter.

Közlése szerint országos szinten jelenleg 79 százalékos a kihasználtsága a hajléktalanszállóknak, Budapesten pedig csupán 74 százalékos.

A kormánynak az az álláspontja, hogy nem csupán az emberi méltóságot sérti az utcán alvás, hanem életveszélyes, különösen ilyen időjárási körülmények között. Ezért mindenkit arra kérnek, hogy vegye igénybe az ellátórendszer szolgáltatásait – mondta az államtitkár.

Vecsei Miklós, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alelnöke arra bátorított mindenkit, hogy

figyeljen oda a veszélyeztetett embertársaira.

Ha azt gyanítják, hogy valakit a kihűlés veszélyeztet, értesítsék az erre szolgáló diszpécserszolgálatot, illetve a hatóságokat – kérte.

Felhívta a figyelmet arra, hogy nem csak azok az utcán fagyhatnak meg az emberek, hanem azok is, akik a saját fűtetlen lakásukban hűlhetnek ki. Példaként említette, hogy az elmúlt években a kihűléses halálesetek többsége nem közterületen, hanem lakásokban történt.

Ezért, ha például a szomszéd idős embernek nem füstöl a kéménye, pedig tudjuk, hogy otthon kellene lennie, akkor nézzünk rá – tette hozzá.

tél vörös kód fagy hajléktalan
Kapcsolódó cikkek