Közélet

Az elmúlt évtizedek legnagyobb maffiaperét indítják el Olaszországban

Szerdán kezdetét vette az elmúlt évtizedek legnagyobb maffiapere Olaszországban, amelyben több mint 320 gyanúsított foglal majd helyet a vádlottak padján.

Szerdán kezdetét vette az elmúlt évtizedek legnagyobb maffiapere Olaszországban, amelyben több mint 400 gyanúsított foglal majd helyet a vádlottak padján, és többek között gyilkosság, zsarolás, drogcsempészet, illetve lopás vádjával néznek majd szembe – írja a Reuters.

Az ügy középpontjában a hírhedt Ndrangheta klán áll, akiknek központja Calabria tartományában található. A hatóságok szerint az egyik legbefolyásosabb bűnszervezet az országban, túlszárnyalva az ismertebb szicíliai Cosa Nostra bűnszervezetet

- írja a hírportál.

A bűnszervezet több száz tagja mellett számos olaszországi vezető tisztségviselő neve is előkerült a per kapcsán.

Fotó: GIANLUCA CHININEA / AFP

A bírósági tárgyalásokat a maffiacsalád területén található Lamezia Terme városában tartják, ahol egy korábban telefonközpontként üzemelő épületet erősítettek meg, hogy alkalmas legyen a több száz vádlott és érintett befogadására.

A legismertebb vádlott a Mancuso-klán feltételezett feje, a 66 éves, „A bácsi” néven is ismert Luigi Mancuso.

Mellette a Farkas, a Husi és a Szőkeség néven emlegetett vádlottak is a bíróság elé állnak – mutat rá a portál.

Továbbá a gyanúsítottak között van több jogász, könyvelő, vállalkozó, helyi politikusok és rendőrök is, akik a Nicola Gratteri főügyész szerint önszántukból segítették a bűnszervezetet.

Összesen 92 személy esetében tartanak gyorstárgyalásokat, majd további közel 320 személy ügye is napirendre fog kerülni. Az előbbiek között vizsgálják majd Giancarlo Pittelli ügyvéd, Silvio Berlusconi volt miniszterelnök Forza Italia pártjának volt szenátorának feltételezett bűnrészességét is – írja a lap.

A tárgyalásokon több mint 913 szemtanú, és közel 24 ezer órányi hangfelvétel támasztja alá majd a számtalan vádat.

A per várhatóan egy egész évig el fog tartani, még úgyis, hogy a bíróság heti hat napot dolgozik az ügyön

- mondta a főügyész.

Utoljára 1986-ban fogtak hasonló léptékű perbe feltételezett maffiózókat Olaszországban, amikor is Palermóban a Cosa Nostra klán több tagja állt bíróság elé. Ezek a tárgyalások később a bűnszervezet gyengüléséhez is vezettek – írja a lap.

bűnszervezet maffia per Olaszország
Kapcsolódó cikkek