BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Hiánycikk marad a HPV-vakcina

Február végéig még biztosan nem lesz elérhető a patikákban az a humán papillomavírus (HPV) elleni védőoltás, amelyet az MSD Pharma Hungary Kft. gyárt.

Február végéig még biztosan nem lesz elérhető a patikákban az a humán papillomavírus (HPV) elleni védőoltás,

amelyet az MSD Pharma Hungary Kft. gyárt. A gyógyszercég azt közölte az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézettel, hogy a Gardasil 9 a közforgalmú gyógyszertárakban nem, de az állami ellátás keretein belül elérhető. Vagyis a 12 éves fiúk és lányok oltásához elegendő oltóanyag áll rendelkezésre, így a tavasszal a tinédzserek megkaphatják a második védőoltást. A gyógyszercég nyerte a 3,4 milliárd forintos pályázatot, amellyel a nemzeti immunizációs program keretében a fiatalok számára biztosítja a HPV elleni védőoltást. Ez a tender már lejárt, de az MSD Pharma azt közölte a Világgazdasággal, hogy a megkezdett oltási programok folytatására készülnek Magyarországon is.

A vakcinára a közforgalomban nagy a kereslet, a Nemzetközi Oltóközpont Kft. rendelőjében évente több száz HPV-vakcinát adnak be, a fiatal felnőttek és az idősebb korosztály is egyre gyakrabban kéri az oltást. A cég a vakcinahiány miatt úgy döntött, hogy

előfoglalást vezet be, jelenleg 120 aktív előfoglalásuk van.

Fotó: Mészáros János/MTI

Ezért a szolgáltatásért egyébként tízezer forint többletköltséget számol fel az oltóközpont, a vakcina szabadáras, 49–59 ezer forint közötti áron kapható. Az oltóközpont azt írta lapunknak, hogy a közelmúltban csupán harminc darab vakcinához jutottak hozzá, ezzel az első tíz jelentkező oltását el is végezték decemberben és január­ban. A felnőttek esetében az oltássorozat három injekcióból áll, a tinédzsereknek pedig kettő kell a védettséghez.

A gyógyszercég a Világgazdaság megkeresésére azt közölte, hogy

közforgalomban a vakcina valószínűleg csak tavasszal lesz elérhető, de pontos dátumot nem tudott mondani.

A hiány okai között megjelölte, hogy világszerte megnőtt az igény a HPV-vakcinára, egyre több ország dönt úgy, hogy a nemzeti oltóprogram részévé teszi az oltást. Így tett egyébként Magyarország is, a 2014–2015-ös tanévben bevezette a serdülő lányok HPV elleni védő­oltását, a 2020–2021-es tanévtől pedig már a hetedik osztályos fiúkat is oltják. Évente mintegy 48-49 ezer lány- és ugyanennyi fiúgyermek kapja meg a védőoltást térítésmentesen. A 2019–2020‑as tanévben az oltásra jogosult 49,5 ezer 12 éves, hetedikes lánynak a 84,2 százaléka kapta meg a védőoltást, viszont 7750 gyermek szülője nemet mondott a vakcinára. Az Egészségügyi Világszervezet, a WHO adatai szerint 2020 októberében 110 ország oltási programjában szerepelt a HPV elleni vakcina. Közülük negyven országban mind a lányokat, mind a fiúkat beoltják.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.