Közélet

Egyre gyakrabban járnak közösségbe a magyarok

Nem dőltek hátra a magyarok a szélesedő körben elérhető vakcinától, továbbra is marad a maszkviselés és a gyakori kézmosás a lakosság körében.

Nem dőltek hátra a magyarok a szélesedő körben elérhető vakcinától, továbbra is marad a maszkviselés és a gyakori kézmosás a lakosság körében, ugyanakkor lazulni látszik az általános fegyelem. Az idősebb korosztályban nem csak az oltási hajlandóság, de a regisztrációs arány is kiemelkedően magas – derül ki az Ipsos februári felméréséből.

Fotó: Shutterstock

A nyári adatokhoz viszonyítva jelentősen visszaesett azon felnőtt lakosok száma, akik a védőoltás megjelenésétől a járvány gyors lezárását várják:

  • míg júliusban közel tízből három (29 százalék) magyar a hatékony oltások megjelenésétől tette függővé a vírus leküzdését,
  • jelenleg a magyar felnőttek csak valamivel több, mint ötöde gondolja így (22 százalék).
  • Nagy többség a kormány vagy a járványügyi hatóság bejelentése után tekintené lezártnak a járványt (25 százalék és 22 százalék), míg további 17 százalék a szigorító intézkedések feloldásával érezné megoldottnak a krízishelyzetet.

    Mitől teszi leginkább függővé, hogy enyhítsen a járvány ellen bevezetett szokásain vagy visszatérjen a régi szokásaihoz? (a felnőtt lakosság bázisán, N=1.000 fő, 2021 február) Fotó:

  • Az idősebb korosztály tagjait az átlagnál jobban megnyugtatja az oltóanyagok magyarországi megjelenése,
  • míg a fiatalok a központi szigorító intézkedések feloldását említik a többi társadalmi réteghez képest gyakrabban.
  • További érdekesség, hogy általánosságban bizonytalanabbnak tűnnek a 30 év alattiak a kérdést illetően, mint más korcsoportok (11 százalék tartózkodott a választól, szemben a 7 százalékos lakossági átlaggal) – derül ki a felmérésből.

    A lakosság általános oltási hajlandósága a friss mérés szerint 47 százalék, míg a hivatalos weboldalon regisztráltak aránya a teljes felnőtt lakosság bázisán mérve 21 százalék (amelyben benne van az a néhány százalék is, akik már megkapták a védőoltást).

    Ön beoltatná magát a hazánkban jelenleg elérhető koronavírus elleni vakcinával? (a felnőtt lakosság bázisán, N=1.000 fő, 2021 február) Fotó:

    Korosztály szerint jelentős különbségek rajzolódnak ki, a 60 év felettiek oltási hajlandósága közel duplája a legfiatalabb, 30 év alatti korosztályénak (63 százalék és 34 százalék ). Az egyének szociális és demográfiai hátterének függvényében tapasztalható különbségek azonban nem csak az életkor tekintetében jelentősek: a legidősebb korosztályéhoz hasonló magas értéket mutatnak például a diplomások körében, illetve a főváros teljes lakosságán felvett mutatók is (61 százalék és 66 százalék).

    A jelenleg elérhető védőoltásokra nyitott magyarok 45 százalék a regisztrált már a kormány által létrehozott weboldalon.

    A regisztrációs hajlandóság az életkor előrehaladtával szintén dinamikusan nő, a 60 év felettiek többsége már megtette szükséges lépéseket ahhoz, hogy minél előbb vakcinához jusson.

    A hivatalos weboldalon történt regisztráció aránya (az oltást vállalók bázisán, N=474 fő, 2021 február) Fotó:

    A tizenegyedik hónapja visszatérően elkészített kimutatás szerint az országban továbbra is magas a maszkviselés és a gyakori kézmosás aránya, demográfiai szegmenstől függetlenül.

    A további személyes védekezési formák tekintetében ugyanakkor jelentős visszaesés mérhető az elmúlt hónapban.

    Nem csak januárhoz, de a karácsonyi időszakhoz képest is jóval bátrabban találkoznak a magyarok ismerősökkel, barátokkal, utaznak belföldön, illetve mennek közösségbe. Az általános fegyelem lazulásának jele emellett a kézfogások növekvő gyakorisága is, amely a szeptemberi, azaz a vírus második hulláma előtti szintre állt vissza.

    Az alábbi tevékenységek közül melyik igaz Önre? (felnőtt lakosság bázisán, N=1.000 fő / hónap) Fotó:

    Az Ipsos havi rendszerességű Omnibusz kutatásának eredményei reprezentálják a hazai 18 éven felüli magyar népességet a legfontosabb társadalmi-demográfiai mutatók (így életkor, nem, iskolai végzettség, lakóhely szerinti régió, településtípus) szerint.

    Regisztráció védőoltásra

    Tavaly decemberben megnyílt a regisztráció lehetősége az interneten is a koronavírus elleni védőoltásra. Regisztrálni a https://vakcinainfo.gov.hu/ honlapon lehet. Mivel a kormány nem tette kötelezővé az oltást, a vakcinát csak azok fogják megkapni, akik regisztrálnak.

     

    COVID-19 felmérés vakcina koronavírus Ipsos
    Kapcsolódó cikkek