Közélet

Kétharmados törvénybe foglalnák a járvány miatt meghozott eddigi döntéseket

A jogszabály az életbelépésétől számítva 90 napig lenne érvényben.

Kétharmados törvényben rögzítené a kormány veszélyhelyzetben alkotott rendeletei hatályának meghosszabbítását – ez derült ki az Országgyűlés részére benyújtott legújabb törvényjavaslatból.

A Világgazdaság érdeklődésére a Miniszterelnökség Sajtóirodája is megerősítette a hírt, miszerint

az igazságügyi miniszter által jegyzett iromány sarkalatosnak minősül, így annak elfogadásához az országgyűlési képviselők kétharmadának igen szavazatára lesz szükség.

Az Országgyűlés a törvényjavaslat elfogadásával az elmúlt két hónapban megalkotott összesen 70 kormányrendeletet erősítené meg.

Fotó: Pixabay

A javaslat indoklásában úgy fogalmaz: a koronavírus-világjárvány idején a kormány alapvető célja, hogy megvédje a magyar emberek életét és egészségét, valamint mérsékelje a gazdasági károkat és megőrizze a munkahelyeket.

Ennek eléréséhez gyors és hatékony döntéshozatalra van szükség.

Az elmúlt hónapok bebizonyították, hogy a korábban elfogadott rendkívüli és átmeneti jogi keretek jól szolgálták ezeket a célokat. Legfontosabb törekvésünk, hogy az ország mielőbb maga mögött hagyja a járvány időszakát, ezért a kormány a veszélyhelyzetben alkotott rendeletei hatályának meghosszabbítására tesz javaslatot.

Ugyanakkor a javaslat azt is előírja, hogy a Kormány a elhárítása érdekében az intézkedések hatályának fenntartásáig megtett intézkedésekről rendszeresen, az Országgyűlés ülésén, annak hiányában pedig az Országgyűlés elnöke és az országgyűlési képviselőcsoportok vezetői részére tájékoztatást adjon. Szintén kiemeli, hogy a Országgyűlésnek a soron következő határozatképes ülésein a felhatalmazás fenntartásáról nem szükséges dönteni, az a hatályvesztéséig fennmarad.

járvány rendelet törvény Parlament
Kapcsolódó cikkek