A szigorúan őrzött demarkációs vonalnál jutott át a férfi Dél-Koreába.
MTI
2021.02.16, 18:48
Megosztom a cikket
Menedékkérelmet nyújtott be kedden Dél-Koreában egy férfi, akinek sikerült átszöknie az Észak-Koreával közös, szigorúan őrzött határon – közölték katonai tisztségviselők Szöulban.
A dél-koreai hadsereg szerint a biztonsági kamerák felvételén látható, amint a férfinak sikerült átjutnia a határon a két ország keleti partja mentén.
A fegyveres erők közlése szerint körülbelül három óráig tartott, míg megtalálták.
Fotó: Getty Images
Azt nem erősítették meg, hogy a férfi észak-koreai állampolgár, azt sem tudni, hogy civil vagy katonaszökevény.
A Yonhap dél-koreai hírügynökség szerint az illető 20-30 év közötti, és közölte, hogy Dél-Koreában akar maradni.
Dél-Koreát négy kilométer hosszú ütköző zóna választja el Észak-Koreától, és a két ország jogilag a mai napig hadban áll egymással, mert a koreai háború végén, 1953-ban csak tűzszüneti megállapodás született, békeszerződés nem.
Kim Dzsong Un a saját kormányát bírálta
Azzal vádolta a kabinet tagjait, hogy olyan programokat terveznek, amelyek semmi lényegi innovációt nem tartalmaznak a korábbi elhatározásokhoz képest.
Ne maradjon le a Világgazdaság híreiről, olvassa őket mindennap!
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.