Közélet

130 milliárd forint a magyar haderő fejlesztésére

Az elmúlt huszonöt év legnagyobb és legátfogóbb honvédelmi programja indult meg.

Kedvező finanszírozási feltételekkel kötött megállapodást Magyarország a haderő fejlesztésére:

348,5 millió euró, azaz mintegy 130 milliárd forintnyi forrást biztosít hazánk harci-védelmi képességének növeléséhez az Credit Norway (ECN) és a Norwegian Export Credit Guarantee Agency (GIEK). A finanszírozás alacsony költséggel jár, kedvezőbbé teszi az államadósság hátralévő futamidejét, és elősegíti, hogy Magyarország több lábon álljon az adósságkezelésben.

Az ECN és a GIEK által nyújtott exporthitel finanszírozás a Zrínyi Honvédelmi és Haderőfejlesztési Program keretében megvalósuló harci-védelmi fejlesztést tesz lehetővé. A forrás a 410 millió euró összegű NASAMS szerződéshez kapcsolódik, amit Magyarország a Norvég Kongsberg Defence & Aerospace AS szállítóval 2020 novemberében kötött meg.

Fotó: Shutterstock

A haderő speciális beszerzésének 85 százalékát fedezi az exporthitel igénybevétele, amely az állam számára igen kedvező, hozzávetőlegesen megegyezik a devizakötvény-kibocsátás feltételeivel. A futamidő a teljes összeg lehívásától számított nyolc és fél év.

A finanszírozási mód illeszkedik az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) stratégiájába. Egyrészt hozzájárul ahhoz, hogy Magyarország több lábon álljon a hitelfelvételek szempontjából. Másrészt az ügylettel hosszabbodik az államadósság átlagos hátralevő futamideje is.

A kormány elkötelezett amellett, hogy Magyarország és a magyar emberek biztonságát garantálja, ezért fogadta el a Zrínyi Honvédelmi és Haderőfejlesztési Programot,

amellyel az elmúlt huszonöt év legnagyobb és legátfogóbb honvédelmi programja indult meg.

A norvég ECN és GIEK partnerek által nyújtott kedvező finanszírozás alacsony költséggel jár, kedvezőbbé teszi az államadósság hátralévő futamidejét, és elősegíti, hogy hazánk több lábon álljon az adósságkezelésben. A cél, hogy Magyarország a térség egyik meghatározó hadereje legyen.

– közölte Varga Mihály pénzügyminiszter a Facebook-oldalán.

hadsereg magyar Zrínyi Honvédelmi és Haderőfejlesztési Program
Kapcsolódó cikkek