BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Hárommilliárd fordítható a társasházak távfűtésének korszerűsítésre

A tárca 3 milliárd forint keretösszeggel támogatást biztosít a távhőszolgáltatásban érintett lakások fűtéskorszerűsítésére.

A társasházak távfűtés-korszerűsítési programjában keddtől pályázható a támogatás – írja az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM).

A Klíma- és természetvédelmi akciótervben foglaltaknak megfelelően segíti a magyar háztartásokat, hogy saját maguk dönthessenek az energiafogyasztásuk mértékéről és időzítéséről, és energiafogyasztásuk tudatosságának növelésével hozzájárulhassanak a klímavédelemhez, miközben rezsiköltséget is megtakaríthatnak.

Ezért a tárca 3 milliárd forint keretösszeggel vissza nem térítendő támogatást biztosít a távhőszolgáltatásban érintett lakásszövetkezeti- és társasházi lakások fűtéskorszerűsítésére

- jelentette be Steiner Attila körforgásos gazdaság fejlesztéséért, energia- és klímapolitikáért felelős államtitkár a közlemény szerint.

Fotó: MW

A szabályozható fűtéssel ma még nem rendelkező 170 ezer lakás modernizálását célzó kiírásra társasházak és lakásszövetkezetek nyújthatnak be pályázatot, kizárólag a távfűtéssel ellátott lakóingatlanok energiahatékonyságának növelését, szén-dioxid-kibocsátásának csökkentését eredményező beruházások támogatására.

  • Ennek mértéke az elszámolható bruttó költségek legfeljebb 50 százaléka lehet,
  • a támogatás összege minimum 150 ezer forint, maximum 75 millió forint,
  • az egy lakásra eső támogatási összeg azonban nem haladhatja meg 400 ezer forintot.
  • A tájékoztatás szerint pályázni március 16-án tíz órától a rendelkezésre álló forrás kimerüléséig, de legkésőbb 2021. augusztus 31-ig lehet.

    Az ÉMI Építésügyi Minőségellenőrző Innovációs Nonprofit Kft. a dokumentumok benyújtásától számított 45 napon belül dönt a pályázatok támogathatóságáról.

    Amennyiben a pályázat támogatásban részesül, az érintett társasházak képviselője a döntést követő 15 napon belül elektronikus úton kap értesítést az elbírálás eredményéről, valamint a támogatói okirat kiállításának feltételeiről – írják.

    Google News Világgazdaság
    A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

    Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.