BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Kiszivárgott a WHO Kínában készült jelentése

Az Egészségügyi Világszervezet tanulmánya azt igazolja, hogy a denevérek egy másik állaton keresztül adták át az embereknek a vírust.

Az Egészségügyi Világszervezet Kínában készült tanulmánya a koronavírus eredetéről megállapította:

a legvalószínűbb forgatókönyv az, hogy a denevérek egy másik állaton keresztül adták át az embereknek a vírust

- publikálta a The Associated Press.

A tudósok további kutatásokat javasoltak minden területen, kivéve a laboratóriumból származó vírus hipotézisét, amelyet elvetettek.

Fotó: Shutterstock

A kutatók négy forgatókönyvet soroltak fel a SARS-CoV-2 nevű vírus megjelenésének okáról, amely listát egyelőre a köztes terjesztő állat vezeti.

A denevérek mellett a pangolinokban is nagyon hasonló vírusokat találtak, valamint felfedezték, hogy a nyércek és a macskák fogékonyak a koronavírusra, amely azt jelenti, hogy ők is hordozók lehetnek.

A jelentés nagyrészt a WHO nemzetközi szakértői csoportjának látogatásán alapul Vuhanban, ahol először észlelték a Covid-19-et. A helyi piacnak a járvány kirobbanásában betöltött szerepe továbbra sem tisztázott, és vizsgálják a hidegláncú élelmiszereknél is a vírus terjedését.

 

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.