Közélet

Már virtuális valutával is lehet fizetni egy Tesláért

Az autógyártó alapítója, Elon Musk februárban közölte, hogy 1,5 milliárd dollártért (447 milliárd forintért) vásárol bitcoint.

A Tesla amerikai elektromosjármű-gyártó vezetője, szerdán bejelentette, hogy mostantól bitcoinnal is lehet fizetni a cég autóiért.

Musk Twitter-bejegyzése szerint

egyelőre az Egyesült Államokban fogadják el a kriptodevizát, amellyel később már másutt is lehet majd fizetni.

Az így befolyó bitcoint nem váltják át, megmarad bitcoinként – írják.

Pay by capability available outside US later this year

— Elon Musk (@elonmusk) March 24, 2021

A Tesla februárban közölte, hogy 1,5 milliárd dollártért (447 milliárd forintért) vásárol bitcoint.

Az autógyártó akkori bejelentésére 13 százalékos erősödéssel, 44 ezer dollár fölé drágult a bitcoin. Szerdán, röviddel 10 óra előtt 3,3 százalékos drágulással, 56 270 dollárt ért 1 bitcoin. A kriptodevizát március 13-én rekordszinten, 60 630 dolláron jegyezték.

Shortolják Elon Musk vállalatát, kidurranhat a Tesla-lufi?

A tavalyi év folyamán Elon Musk vagyona több mint hatszorosára ugrott, részben a dollármilliárdos legsikeresebb vállalatának, a Tesla tőzsdei ralijának köszönhetően.

(Címlapkép: Frederic J. Brown / AFP)

Elon Musk fizetni bitcoin Tesla
Kapcsolódó cikkek