Közélet

Nem állt le mindenütt a gyógyászat

Újraindulnak a fővárosi gyógyfürdőkben a gyógyászati kezelések.

Március 16-án újraindulnak a budapesti gyógyfürdőkben a gyógyászati kezelések. A vezérigazgató erről szóló minapi nyilatkozatát felkapta a sajtó, noha a 115 minősített gyógyfürdő harmadában egyébként is folyamatos a gyógyászat, ezt a november 11-től bevezetett korlátozás sem érintette.

A Magyar Fürdőszövetség elnöke, Boros László Attila a Világgazdaságnak elmondta, hogy

továbbra is tilos a fürdőlátogatás, a fürdők részlegesen sem nyithatók meg, fel sincsenek töltve a fürdőzésre szolgáló gyógymedencék. Csak a fürdőgyógyászatok üzemelhetnek.

Ezek egyébként önmagukban jellemzően veszteségesek, amit a hazai fürdők általában a nyári strand- és a kiemelt időszakok élményfürdő-bevételeiből pótolnak.

A jelentősebb gyógyászati részleget fenntartó, nagy gyógyfürdőknek van országos vendégkörük, pacientúrájuk, a kisebbeknek inkább csak helyi.

Ám miután ez olyan alulfinanszírozott közszolgálati tevékenység, amelyet cégekkel végeztetnek piaci alapon, nem az érdemi bevételszerzés indokolja a gyógyfürdőhelyi gyógyászatok üzemeltetését vagy újranyitását, hanem a kezelésre szorulók iránti felelősség.

Fotó: MTI/Kovács Tamás

A tavaly kitört járvány miatt több hónapig zárva tartottak a fürdők, a forgalom éves szinten a korábbi töredékére apadt, ezért a többségük kritikus pénzügyi helyzetbe került.

A fürdőszövetség által összeállított 14 pontos újranyitási akciótervben a bértámogatás kiterjesztése, a fürdőjegyek áfatartalmának csökkentése mellett kiemelt helyen szerepel a fürdőgyógyászati kezelések 2012 óta változatlan – eddig is jelképesnek tekinthető – tb-térítési díjainak háromszorosra emelése, januárig visszamenőleg.

Az újraindítási támogatást, a gyorskölcsönt és a Széchenyi-kártya kiterjesztését, valamint az Erzsébet program mintájára családi fürdőjegyek bevezetését szorgalmazó javaslatcsomag egyik pontjáról sem döntött még a kormány, egyelőre a háttéregyeztetések tartanak

– tudtuk meg Boros László Attilától. „Miután a novemberi zárás előtt sem alakult ki fertőzési gócpont egyetlen hazai közfürdőben sem, azok a Covid-protokollok legyenek ismét érvényesek, amelyek már a gyakorlatban is megállták a helyüket” – kérte a szövetség.

A fürdőgyógyászati alkalmazottak is egészségügyi szakdolgozók. A fürdőorvosok, a gyógymasszőrök, a gyógytornászok, a fizioterápiás szakasszisztensek ugyanolyan védettségre szorulnak, mint a kórháziak, ezért az ő beoltásuk az elsők között kezdődött meg – jelezte a szövetség elnöke. Mindezek miatt kaphatta meg a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. kétszáz dolgozója is február 19-én a védőoltás első szérumát.

A korlátozott kínálattal elérhető gyógyászati kezelések március 16-án tervezett újraindítását Budapesten a Széchenyi, a Lu­kács és a Paskál fürdőben, valamint a pesterzsébeti egységben tervezik.

Országszerte számos településen van gyógyászati szolgáltatás, ezek közül a szarvasi és a cserkeszőlői januárban, illetve márciusban indult. Több helyen, például Debrecenben, Hajdúszoboszlón és Hévízen, pedig le sem álltak.

gyógyászat Covid-19 járvány újraindítás Magyar Fürdőszövetség
Kapcsolódó cikkek