Orbán Viktor üzent a magyar munkavállalóknak
Orbán Viktor is jogosnak érzi a kérdést, ha minden bezár, akkor mi szükség van nemzeti konzultációra, mégis hasznosnak tartja.
Hogyan nyissunk? Hány lépésben? Hány fokozatban? A védettségi igazolványhoz milyen kedvezménykeet kapcsoljunk? Ezeket a kérdéseket közösen kell eldöntenünk
– mondta a kormányfő a Facebookra feltöltött újabb videójában.
A következő két hét nehéz lesz, hiszen sok üzletet be kell zárnunk és a szolgáltatások is szünetelnek majd
– közölte egy másik videójában. A miniszterelnök ezután felsorolta, milyen segítségre számíthatnak a szolgáltatók.
Orbán Viktor felsorolása szerint több eszközzel igyekszik majd segíteni a kormány:

Korábban azt is elmondta, hogy vasárnap estére meglesz az egymilliomodik beoltott.
A terv alapján 2,5 millió magyar ember lesz beoltva április elejére, míg májusban 4,5 millióra, utána a pedig 7 és 8 millióra is nőhet a beoltottak száma, ha elegen regisztrálnak
– mondta a miniszterelnök.
https://www.facebook.com/watch/?v=732323777647928
A kormány csütörtökön jelentette be a hétfőtől érvényes újabb lezárásokat, ezek szerint az üzleteket március 8-tól március 22-ig két hétre bezárják. Pénteken megjelentek az országzárlatról szóló rendelkezések: a kijárási tilalmon alatt működhetnek például a napi fogyasztási cikket értékesítő élelmiszerüzletek, a drogériák, a munkavégzéshez szükséges cikkeket áruló boltok vagy a nemzeti dohányboltok és az újságosok is.


