VG | A jegyvizsgálók elleni támadások megelőzésében nagyon hatékony eszköznek bizonyult a testkamera alkalmazása, használatának bevezetése óta kevesebb jegyvizsgálót ért agresszió. Idén az első negyedévben 1556 jegyvizsgáló összesen 3882 alkalommal vett fel kamerát a szolgálata során, és mindössze egy esetben kellett bántalmazás miatt a rendőrségnek átadni a felvételt, hogy megtalálják az elkövetőt.
A testkamerát, 2019. szeptember 1-jétől vehették használatba a MÁV jegyvizsgálói, összesen 103 eszközt tizenkét telephelyen. Tavaly újabb beszerzésben 66 kamerát vásárolt a társaság, és további mintegy ezer készülék beszerzését tervezik.
Az eddigi intézkedések révén csökkenő tendenciát mutat a súlyos konfliktusok száma a vonatokon. Idén az első negyedévben az egy évvel korábbi időszakban tapasztalt 22-höz képest 12, áprilisban eddig öt atrocitás történt a tavalyi héthez képest. Ezek közül Budapesten három, további hét megyében kilenc támadás történt. 2018-ban 123; 2019-ben 70, 2020-ban pedig 65 esetben ért támadás jegyvizsgálót szolgálatteljesítés közben. Az idei 16 támadás közül tíz tettlegesség, négy tettleges becsületsértés, kettő pedig verbális agresszió volt a kollégák személyét közvetlenül vagy közvetetten veszélyeztető esemény. Nyolc napon túl gyógyuló sérülés egy esetben fordult elő. Az elkövetők 69 százaléka menetjegy nélkül, érvénytelen vagy átruházott jeggyel kívánt utazni, vagy ittas volt.
A testkamerák alkalmazása egy intézkedéssorozat része. Tavaly csaknem 140 ezer órában kísérték a vonatokat biztonsági személyzettel a vasútőrök, ezenfelül közel ötezer órában együttműködési megállapodás alapján polgárőrök is.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.