BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Gulyás Gergely: Júniustól normalizálódhat az életünk

A Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint az úgynevezett társadalmi immunitás alapja, hogy a magyar társadalom 60-75 százaléka oltáshoz jusson.

Összesen 15 ezer milliárd forintnyi forrás áll rendelkezésre az uniós helyreállítási alapból, valamint a közösségi költségvetésből; és alapvetően három terület – egészségügy, egyetemek, infrastruktúra – fejlesztésére fókuszál majd az ezeket a pénzeket koordináló, nemzeti program – hangsúlyozta a Figyelőnek adott interjújában Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter, aki ismertette: törekednek arra, hogy a nemzeti programmal kapcsolatos megállapodás mielőbb létrejöjjön Brüsszellel.

A kancelláriaminiszter kitért arra is:

az úgynevezett társadalmi immunitás alapja, hogy a magyar társadalom 60-75 százaléka oltáshoz jusson.

Ehhez pedig két feltétel teljesülése szükséges: vakcina és hajlandóság. Az előbbi cél eléréséért a kormány mindent megtett, ezért Magyarországon legkésőbb májusban minden 18 évesnél idősebb ember megkaphatja az első oltást.

Fotó: MTI/Balogh Zoltán

Ami az oltási hajlandóságot illeti,

eddig 8 millió nagykorú magyar állampolgárból több mint 4,1 millióan regisztráltak.

Az újraindítás folyamatos és fokozatos. Május végére, június elejére vissza tudunk térni a megszokott életünkhöz. Hozzátette: sehol sem tart az uniós oltási igazolás, a vakcinaútlevél ügye. Tudniillik két hónapig is eltart Brüsszelben egy ilyen jellegű szabályozás elfogadása.

A jelenlegi tervek szerint valamennyi tagállam szabadon dönthet a keleti vakcinák elfogadásáról, így valószínűsíthető, hogy az uniós igazolásnál a fertőzöttség mértékének és a viszonosságnak nagyobb jelentősége lesz.

Várhatóan az Európai Unió tagállamaiban egyedi döntések születnek majd, különösen azért, mert a déli, idegenforgalomban és turizmusban érintett országok gazdaságilag nem élnek túl még egy kieső nyarat – mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter.

További részletek a Figyelő aktuális számában!

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.