BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Az idén már másfél millió maszkot állítottak meg a vámhatáron

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
A szakemberek megakadályozták a kétes minőségű maszkoknak a magyar és az európai piacra kerülését.

A fogyasztóvédelmi hatóság több mint egy éve a vámkezelés során is folyamatosan ellenőrzi a hazai forgalomba szánt védőeszközöket. A dokumentáció hiányosságai vagy a jelölések meg nem felelősége miatt tavaly közel négymillió terméket, zömükben szájmaszkokat fordítottak vissza a küldő országba.

A szakemberek 2021 első negyedévében már több mint 1,5 millió kétes minőségű maszk magyar és európai piacra kerülését akadályozták meg.

A koronavírus-járvánnyal szembeni védekezésnek a kezdetektől meghatározó eszköze az orrot és szájat eltakaró maszk.

A fogyasztóvédelem piacfelügyeleti munkájának hagyományos színterei az üzletek és a webáruházak. Évről évre nő és a járványhelyzetben fokozottan felértékelődött a vámhatósággal való együttműködés jelentősége is. A társszervek a 2019-es 360 ezerhez képest tavaly már közel 28 millió darab termék ellenőrzését végezték el közösen.

Fotó: Shutterstock

Keszthelyi Nikoletta fogyasztóvédelemért felelős helyettes államtitkár elmondta: „2021 első három hónapjában a fogyasztóvédelem több mint 1,5 millió maszkot állított meg a vámhatáron. Az elmúlt egy évben így összesen több mint 5 millió nem megfelelő maszk piacra kerülését akadályoztuk meg.

A bizonytalan hatékonyságú, megkérdőjelezhető minőségű termékek kiszűrése a magyar emberek mellett más európai fogyasztók védelmét is szolgálja.”

A fogyasztóvédelmi hatóság idén januártól belföldön is vizsgálta az üzletekben kínált maszkokat. A kormányhivatalok munkatársai országszerte 255 kereskedelmi egységben 1000 fajta terméket ellenőriztek. Mostanáig 188 fogyasztóvédelmi eljárást indítottak meg, ezek közül 145 termék esetében kötötték feltételhez – jellemzően a megfelelő dokumentáció bemutatásához és az előírt jelölések feltüntetéséhez – a további árusítást.

Mindössze három határozat rendelte el a jogsértő árucikkek forgalomból való kivonását.

Tizennégy eljárás zárult összesen 1,4 millió forint fogyasztóvédelmi bírság kiszabásával.

A legnagyobb darabszámot érintő belföldi ellenőrzés egy Fejér megyei importőrnél zajlott le, ott összesen egymillió maszk között sem találtak kifogásolnivalót.

„Az európai szinten élenjáró hazai átoltottsági arány sem változtat azon, hogy a mindennapokban az előírások betartásával, így a maszkviseléssel védhetjük a legeredményesebben a saját egészségünket és óvhatunk meg másokat.

„Az Innovációs és Technológiai Minisztérium a továbbiakban is figyelemmel kíséri a védekezéshez szükséges eszközök biztonságát, indokolt esetben határozottan fellép a magyar családok érdekében” – hangsúlyozta Keszthelyi Nikoletta.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.