BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Hosszabb lesz a tanév a Debreceni Egyetemen

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
A lapunk által megkérdezett felsőoktatási intézmények közül csak néhány toldja meg két héttel a tavaszi szemesztert.

A Debreceni Egyetem és a karok vezetői bizonyos képzések esetében indokoltnak tartják a 2020/21-es tanév időtartamának módosítását, és tervezik a meghosszabbítását

– válaszolta a Világgazdaság megkeresésére a cívisváros felsőoktatási intézménye.

Múlt héten szerdán jelent meg a Magyar Közlönyben, hogy a kormány úgy döntött, az egyetemek és a főiskolák meghosszabbíthatják a tavaszi félévet. Eszerint az intézmények eltérhetnek a tanév hosszára meghatározott időszaktól.

Ezek alapján az egyetemi tanév hosszabb lehet tíz, a doktori képzés pedig tizenkét hónapnál. A felsőoktatásban sok intézményben már tavaly szeptembertől távoktatás keretében indult el a tanév, egységesen pedig tavaly november óta nem járhatnak be az előadásokra a hallgatók. Most tavasszal sem enyhítették a szabályokat, az egyetemeken egész évben marad a távoktatás.

A Semmelweis Egyetem (SE) 2020/2021-es tanévének tavaszi szemesztere az előző félév téli vizsgaidőszakának kéthetes meghosszabbítása miatt ugyanennyivel később kezdődött – írta a SE lapunknak küldött válaszában.

MTVA/Oláh Tibor/MTI

Ugyanakkor a korábban betervezett egyhetes tavaszi szünetet a Semmelweis Egyetem nem tartotta meg, így a csúszás hét napra redukálódott, ezért a tavaszi szemeszter vizsgaidőszaka csak egy héttel később kezdődik majd el. A félév további hosszabbítására az ovosképző egyetemen nincs szükség.

Az önkéntességben, valamint a kirendelésben részt vevő hallgatók ugyanakkor egyénileg egyeztetett időpontokban az egyes tanszékeknél tudnak extra vizsgalehetőséget kapni. Ezen hallgatók körét a korábbi vonatkozó rektori-kancellári utasítás határozza meg

– írták.

Többek között az Eötvös Loránd Tudományegyetem, a Miskolci Egyetem, a Budapesti Corvinus Egyetem sem változtat a tanév hosszán. A Budapesti Gazdasági Egyetem oktatási rektorhelyettese, Jancsik András is azt közölte: hogy az elmúlt két félév tapasztalatai alapján eleve úgy készültek a mostani félévre, hogy online oktatás keretében is tudják teljesíteni az alapvető képzési célokat, így most nincsenek olyan függőben maradt, pótlást igénylő oktatási feladatok, amelyek miatt meg kellene hosszabbítani a félévet.

Öt hónapos félévvel tervezünk, ami július 3-án véget ér. A doktori képzés ideje is változatlanul 12 hónap marad

– tette hozzá a rektorhelyettes.

A Pannon Egyetem is eleve úgy tervezte meg az idei tanév második félévét, hogy az esetleg egész félévre kiterjedő digitális munkarend esetében is teljes értékű oktatást tudjon biztosítani – mondta Gál Balázs, az egyetem oktatási igazgatója. A múlt heti kormányrendeletben szereplő lehetőség alapján jelenleg vizsgálják, hogy melyik kiemelten gyakorlatigényes, elsősorban laborjellegű kurzusokban érdemes külön személyes foglalkozásokkal kiegészíteni a digitális munkarend szerint megvalósított oktatást – tette hozzá. Egy esetleg hosszabbítás esetén is maximum két héttel tarthat továb a tanév.

A nyolc félévig tartó doktori képzésekkel kapcsolatban pedig megjegyezte, a legutóbbi jogszabályváltozás értelmében a tavaszi félév a doktori képzésen augusztus 31-ig tart, ezzel egy régóta problémát jelentő jogszabályi anomália lett feloldva. Így a képzésüket tavaszi félévben kezdő doktoranduszok sem veszítenek el két hónapot a teljes képzési idejükből.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.