Közélet

Bűnügyi szakaszba lépett Trump ingatlanvállalatával szembeni vizsgálat

A volt amerikai elnök politikai indíttatásúnak nevezte a vizsgálatot.

A Donald Trump volt amerikai elnök Trump Organization nevű ingatlanvállalatával szemben indított polgári vizsgálat mostantól bűnügyi vizsgálatként folyik tovább – közölte kedden New York állam főügyészségének szóvivője.

Tájékoztattuk a Trump Organization-t, hogy vizsgálódásaink többé már nem tisztán polgári jogi természetűek. Jelenleg aktív bűnügyi vizsgálatot folytatunk a Trump Organizationnal szemben a manhattani kerületi ügyészséggel

– közölte Fabien Levy.

A demokrata párti Cyrus Vance manhattani kerületi ügyész több mint két éve egy külön vizsgálatot folytat Trump elnökségét megelőző üzleti ügyei kapcsán. Vance és a szintén demokrata párti Letitia James New York-i főügyész vizsgálata között az AP amerikai hírügynökség szerint vannak átfedések. Így például mindketten fényt próbálnak deríteni arra, hogy

vajon Trump, vagy a vállalata hamisan adott-e meg ingatlanárakat ezzel biztosítva kölcsönöket, illetve gazdasági és adózási előnyöket magának.

Donald Trump
Fotó: DOMINICK REUTER / AFP

A volt elnök vállalatbirodalma egyelőre nem reagált a megkeresésekre. Trump azonban politikai indíttatásúnak nevezte a demokrata párti Letitia James által felügyelt vizsgálatot.

Vance hivatala a bírósági iratok szerint

feltételezett kiterjedt és hosszantartó törvénytelen tevékenységet vizsgál a Trump Organizationnél, ideértve adó- és biztosítási csalást, illetve az üzleti nyilvántartások meghamisítását is.

Vance azt követően indított vizsgálatot, hogy Michael Cohen, Trump korábbi személyes ügyvédje pénzt fizetett a 2016-os elnökválasztás előtt két nőnek, hogy hallgassanak állítólagos viszonyukról a milliárdos üzletemberrel. Cohen, akit három év börtönbüntetésre ítéltek adócsalásért és a hatóság félrevezetéséért, 2018-ban elismerte a pénzátutalást. A feltételezések szerint a pénzt az elnökválasztási kampányra rendelkezésre álló összegből finanszírozták volna, megsértve ezzel a kampányfinanszírozási törvényt.

A vizsgálatok új lendületet kaptak mióta Trump elveszítette az 2020-as elnökválasztást és a demokrata párti Joe Biden került az elnöki székbe.

Egyesült Államok Donald Trump bűnügyi vizsgálat USA Trump Organization ingatlanvállalat
Kapcsolódó cikkek