Közélet

Megjelent a nemzetközi sörözési felmérés

Amikor a folyékony kenyér szeretetéről van szó, úgy fest, hogy senki sem éri utol a hagyományosan borkedvelő, déli országokat a kontinensen.

Az alkoholfogyasztási szokásokon belül, most a sörivással kapcsolatban végzett nemzetközi felmérést a Statista elemző csapata. Amikor a folyékony kenyér szeretetéről van szó, úgy fest, hogy senki sem éri utol a hagyományosan borkedvelő, déli országokat a kontinensen.

Fotó: Shutterstock

A felmérésen 18 és 64 közöttiek vettek részt, és összesen 24 875 válasz érkezett be.

A kutatás tanulságai szerint a sör a spanyolok körében a legnépszerűbb (52 százalékkal),

míg szorosan mögöttük a második helyre az olaszok állhatnak (49 százalékkal), majd a dobogó harmadik fokára a lengyelek kerültek (38 százalékkal).

Infographic: Salud, Saluti, Twoje zdrowie! | Statista

A válaszok alapján meglepő, hogy például Ausztriában kevesebb mint tízből három ember vallja, hogy szeretne sört fogyasztani. Míg a középmezőnyben relatíve kiegyensúlyozott volt a folyékony kenyér népszerűsége.

Megvonná a sört a munkásaitól a bányaipari óriás

Szigorú szabályokat kíván bevezetni a BHP ausztráliai bányáiban, a szakszervezet tiltakozik.

 

alkohol komló Olaszország Spanyolország Lengyelország fogyasztás sör
Kapcsolódó cikkek