A tavalyi adatok alapján átlagkeresetben Baranya a középmezőnyben van, a foglalkoztatási ráta azonban a legalacsonyabb az országban. Van itt megélhetés, csak kevés?
A világon a térségi polarizáció gyorsul. Magyarországon is folyamatosan növekszik a fejlett és perifériális térségek közötti különbség. Ezt a folyamatot a centrumokra koncentráló fejlesztéspolitika még gyorsítja is, mert a gyors fejlődésű térségek növekvő mértékű infrastrukturális kiszolgálását fontosabbnak tartják, mint a perifériák felzárkóztatásával nyerhető társadalmi, gazdasági hozamot, amely egységnyi befektetésre vetítve akár magasabb is lehet. A pozitív és negatív spirál együttélése súlyos társadalmi konfliktusokhoz fog vezetni.
A fejlett térségekben a fejlesztéspolitika egyre inkább a magántőkére alapozható, míg a perifériális térségekben ez döntő részben csak állami forrásokból kezdhető el.
A perifériális térségeknek fenntartott fejlesztési források jelentős része sohasem a célterületen hasznosult. A perifériák számára indított – zömmel szoft fejlesztési programok nem képesek a leszakadás ütemének fékezésére sem. A diszpreferált térségekből gyorsuló természetes népességfogyás, és a külső, belső elvándorlás lehetetlenné teszi a meglévő, jelentős természeti és társadalmi erőforrások bekapcsolását az ország gazdasági vérkeringésébe.
Az elmúlt évtizedekben a mindenkori kormányok költségvetési megtakarításainak jelentős célterülete volt a periféria, a vasútbezárásoktól a tömegközlekedés leépítéséig, az egészségügyi, képzési infrastruktúra „racionalizálásáig”.
A perifériák leszakadása előrevetíti egy új gazdasági Trianon bekövetkezését, ahol a határok mentén a volt magyar gazdasági központok jóval gyorsabban fejlődnek, mint a határon belüli városaink, amelyek így nem tudnak elégséges növekedési impulzust biztosítani a perifériális térségek számára. A perifériák települései a határon túli gazdasági centrumokhoz fognak kötődni.
Több adat azt mutatja, hogy romlottak a megye pozíciói az országon belül a járvány idején, pedig az egy főre eső ipari termelés már korábban is a legalacsonyabb volt. Mi a baj az iparral?
Egyszerű. A valaha országosan 4. és zömmel versenyképes ipari potenciált úgy verték szét a rendszerváltáskor, hogy elfelejtették a bontás utáni építkezést. A térség évtizedekig kimaradt az infra fejlesztésekből, az újraiparosítás első hullámaiból. Az állami forrásallokáció jelenleg is Budapest mellett néhány kiemelt városra koncentrálódik, ahol már a fővárosihoz hasonló forrásbőség láthatóan rontja azok társadalmi-gazdasági hatékony felhasználását. Természetesen az új ipari befektetések támogatott telepítési irányai is arrafelé mutatnak.
Az idei kilábalásról még nincsenek helyi adatok: Baranya lassabban, vagy gyorsabban gyógyul, mint mások?
A 2007-es válságba lassabban csúsztunk bele, mint a fejlett térségek, viszont jóval lassabban lábaltunk ki belőle. Most viszont a fejlett térségekkel együtt zuhantunk a válságba, de ismét lassabban tudunk kikerülni onnan, az említett okok miatt.
Lát rá módot, hogy a kilábalási szakaszban a korábbinál hatékonyabban tudja menedzselni az ország a regionális különbségeket?
Helyben számos jó program született, Így például kamaránk is kidolgozta a megyei iparfejlesztési programot, amelyben a helyi közszereplők feladatai mellett konkrétan megfogalmaztuk a szükséges állami szerepvállalás irányait és mértékét is.
A programban szinergikusan egymásra épülő konkrét kis- és középvállalati fejlesztéseket rendeztünk értékláncokba. Hatása bőven felért volna egy agyontámogatott, nagy multi betelepítésének erejével. A dicséret mellé azonban valahogy ismét nem érkezett forrás a perifériára. Jelenleg a kormánybiztos vezérletével dolgozunk a fejlesztési elképzeléseken, várva, hogy egyszer érdemi fejlesztési forrás is érkezik a perifériákra, hiszen eddig az állami fejlesztési forrásokból társadalmi súlyánál messze kisebb arányban részesült. A külső periférián elhelyezkedő hat megyének önálló operatív programra lett volna szüksége a komplex felzárkóztatásra. Ez a mostani tervezési időszakban sem valósult meg. Tehát a probléma tovább mélyül.
Az önálló OP-ban az életminőséget, népességmegtartást, visszavonzást megalapozó egészségügyi, (szak)képzési fejlesztések, a perifériák belső közlekedési infrastruktúrájának fejlesztéseit kellene finanszírozni 100 százalékos intenzitással, védett keretekkel, a felzárkózást lehetővé tévő, az országos átlagot meghaladó forrással. A számos, teljesen felesleges szoft, önkormányzati, pályázati forrást az egyre növekvő infrastrukturális hátrány leküzdésére és gazdaságfejlesztésre kellene átcsoportosítani.
A térségi gazdaság és iparfejlesztési programokba illeszthető vállalati fejlesztéseket, helyi, belső piacfejlesztéseket, város-falu gazdasági munkamegosztás projekteket pedig 65 százalékos intenzitással kell támogatni. Kedvezményezett csak az érintett térségben székhellyel rendelkező vállalkozás legyen. A támogatott vállalkozásoknak vállalniuk kell a helyben maradást. Most már lassan arra sem látunk esélyt, hogy legalább védett alapok legyenek az OP-kben a lobbierőben is háttérbe szoruló perifériák számára. Ha valóban országban gondolkodunk, nagyon gyors paradigma váltásra van szükség a fejlesztéspolitikában.
