Közélet

Váratlan ajándékot kapott a könyvesbolt 10 vásárlója

Száz fontot (40 ezer forint) adott egy ismeretlen könyvrajongó az angliai Yarm Waterstones könyvesboltjának, hogy ossza el egyenlően tíz vásárlója között.

A jótékony ismeretlenről csak annyit tudni, hogy a tengeri olajfúrás területén dolgozik.

Nem mondta meg a nevét, se előtte, se utána nem láttuk. Azt mondta, hogy probléma volt a repülőjáratával, és ezért tovább maradt a városban, és ezt jelnek érezte, hogy valami pozitívat tegyen a helyiekkel

– tette hozzá Suzi Hunton, a bolt egyik eladója.

Fotó: Shutterstock

Kifizette előre az összeget, hogy a vevők megkaphassák a vágyott könyvet, mosolyogjanak, és érezzék magukat jól ezekben a nehéz időkben. Az egyik legkedvesebb dolog, ami ebben a boltban történt

– magyarázta.

A bolt három dolgozója döntött arról, hogy kik kapják meg a tíz-tíz fontot.

A legnagyobb öröm az volt, amikor átnyújtottuk a gyanútlan könyvbarátoknak a kis borítékokat. Voltak köztük nagyszülők, akik épp az unokájuknak vásárolták az első könyveket a karantén utáni első találkozásukra, voltak szenvedélyesen olvasó tizenévesek, akiket minden héten látunk a boltban, és voltak, akiken csak látszott, hogy örülnének valami kedvességnek – mesélte Hunton.

 

könyvesbolt ajándék adomány
Kapcsolódó cikkek