Közélet

Innováció a nők egészségéért

Magyarországra érkezik a GE Healthcare kamionja. Az innovatív eszközökkel felszerelt kamion a régióban elsőként Siófokra és Debrecenbe látogat, fedélzetén egy speciális klinikai oktatócsapattal, akik az orvosi képalkotás újításairól osztják meg tudásukat – tájékoztattak közleményükben.

„A világjárvány súlyos zavarokat okozott a női egészség terén is, különösen az onkológia területén. Elég csak annyit mondani, hogy a mammográfiai szűrések 90 százalékkal estek vissza a pandémia következtében, holott a korai diagnózissal 25–30 százalékkal csökkenthető a mellrák miatti elhalálozás kockázata” – mondta el Laura Hernandez, a GE Healthcare Női Egészség és Röntgen üzletágakért felelős ügyvezetője az EMEA (Európa, Közel-Kelet és Afrika) régióban. Az emlőrák a nők körében a leggyakoribb daganatos megbetegedés, évente 2,1 millió nőt érint.

Magyarországon évente közel nyolcezer új emlődaganatot diagnosztizálnak, de a szűréseknek köszönhetően még időben van esély a gyógyulásra.

Fotó: GE Healthcare

A szakemberek szerint a rák elleni eredményes védekezés legköltséghatékonyabb és egyben hosszú távú stratégiája a megelőzés, valamint az ehhez kapcsolódó nemzeti szűrőprogramokon való részvételre történő ösztönzés.

A nők egészségvédelmét a középpontba helyező rendezvény olyan témákkal foglalkozik majd, mint a

rák gyors diagnosztizálása és korai felismerése, a személyre szabott mellgondozás

és a „one-stop” emlőklinikák jelentősége, valamint a mesterséges intelligencia alkalmazása az orvosi képalkotás és a csontállapot-felmérés.

A GE Healthcare csapata radiológusokat, onkológusokat, szonográfusokat és más szakembereket vár a kamionba, és szívesen látja a korszerű orvosi képalkotó megoldások iránt érdeklődő diákokat is.

onkológia ge healthcare
Kapcsolódó cikkek