BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Szingapúrban negyedmilliónál is több dollármilliomos él

Ez azonban még 60 százalékkal nőhet 2025-ig, különösen, hogy egész Ázsiában hasonlók a trendek.

Míg tavaly Szingapúr lakosságának még csak mintegy 5,5 százaléka, azaz 270 ezer ember volt dollármilliomos, az évtized közepére ez a szám több mint 60 százalékkal nőhet: a Crédit Suisse friss Globális Vagyonosodási Jelentése alapján 2025-re 437 ezer milliomos élhet majd a délkelet-ázsiai városállamban.

A szingapúri gazdagok 5,5 százalékos aránya kiemelkedő az ázsiai országok között: ez a második legmagasabb érték a hongkongi 8,3 százalék után.

A szigetországban magas a vagyonkoncentráció is, hiszen az eloszlás egyenlőtlenségeit mérő Gini-index értéke 78,3, ami jóval magasabb, mint Japán (64,4), Dél-Korea (67,6) és Tajvan (70,8) hasonló mutatói.

Szingapúrban a lakosság legfelső egy százalékának részesedése az ország teljes vagyonából tavaly év végén megközelítette a 34 százalékot, szemben Japán 18, Dél-Korea 24 és Tajvan 28 százalékos mutatójával – írja a Bloomberg.

Fotó: MOLPIX / Shutterstock

A jelentés készítői megállapítják, hogy a koronavírus-járványból való kilábalással párhuzamosan Ázsia-szerte a milliomosok számának növekedése várható a következő öt évben. A szingapúri gazdagok számának gyarapodása azonban nem lesz gyorsabb Ázsia többi országáénál: a 62 százalékos plusz előreláthatóan kisebb lesz, mint ami Kínában, Indiában, Ausztráliában, Dél-Koreában és Tajvanon várható.

A városállam lakosainak vagyongyarapodása azonban gyorsabb ütemű lesz, mint a hongkongi dollármilliomosoké.

Szingapúr már korábban is vonzotta a régió gazdagjait: régóta szokás a tehetős kínaiak, indonézek és malajziaiak körében, hogy rövid kirándulásaik alatt a szingapúri világszínvonalú klinikákon orvosi vizsgálatokat végeztetnek, vásárolnak vagy bakkarát játsszanak a kaszinókban. A világjárvány mindezt megváltoztatta, hiszen sok gazdag embert és családját késztetett arra, hogy hónapokig az országban maradjanak, vagy le is telepedjenek, miután Szingapúr példamutatóan kezelte a világjárványt.

Az egy főre jutó halálozási arány Malajziában és Indonéziában több mint tízszerese, illetve harmincszorosa a szingapúrinak

– derül ki a Johns Hopkins Egyetem adataiból. Szingapúrban a lakosság több mint fele kapta meg eddig az oltást, jelenleg 337 megbetegedést tartanak számon és összesen csupán 35-en haltak meg koronavírusban.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.