BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Több tízmilliós rablást derítettek fel a fővárosi nyomozók

Három gyanúsítottat hallgattak ki.

Egy 33 millió forintos rablást derítettek fel a fővárosi nyomozók, a símaszkos támadók a dolgozóknak szánt fizetést vették el a cégvezetőtől tavaly decemberben – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon.

https://www.youtube.com/watch?v=N0TpCdBJRgo

Tavaly december 10-én, reggel fél 6 előtt támadták meg az I. kerületi otthonából induló cégvezetőt, akinél az esedékes bérkifizetés miatt nagy összegű készpénz volt.

A férfit a símaszkos rablók lefújták gázspray-vel, többször megütötték, és elvettek tőle több mint 33 millió forintot

– ismertették.

Fotó: police.hu

A BRFK jelentős értékre, csoportosan elkövetett rablás miatt ismeretlen tettesek ellen indított eljárást.

Hozzátették: a rablási osztály hónapokig tartó, minden részletre kiterjedő nyomozásának eredményeként azonosították a feltételezett elkövetőket. A 39 éves L. Ferencet június 1-jén Monoron fogták el. A fővárosi nyomozók lefoglalták a valószínűleg a bűncselekményből származó pénzen vett gyorsasági motorkerékpárt, autóverseny-szimulátort és más értékeket.

Ugyanazon a napon a rendőrök Győrben ütöttek rajta az 52 éves K. Csabán és a 46 éves M. Krisztiánon. Előbbinél három paprikaspray-t, valamint egy gáz- és riasztófegyvert is találtak.

Fotó: police.hu

Mindhárom férfit gyanúsítottként hallgatták ki, őrizetbe vették, a bíróság pedig azóta letartóztatta őket. Az elfogott rablók negyedik társát még körözik – tették hozzá.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.