A 2020-as tokiói olimpia egyik főszponzora, a Toyota nem jeleníti meg a hirdetéseit a játékokat közvetítő televízióadásokban.

A döntést a közvélemény csekély támogatottságával és a nézők hiányával indokolták

– írja a Reuters.

A Toyota Motor vezérigazgatója, Akio Toyoda és a vállalat vezetői a július 23-ai megnyitón sem vesznek részt.

A japánok kétharmada vonja kétségbe a koronavírusmentes, biztonságos szervezést és háromnegyede ért egyet azzal, hogy szurkolók nélkül tartsák meg az eseményt. Egy friss felmérés szerint

a lakosság 55 százaléka pedig kifejezetten ellenzi a játékok megrendezését,

és mindössze 33 százalék pártolja.

Közel 60 japán vállalat 3 milliárd dollárt fizetett az olimpiai szponzori jogokért, de egyre többen gondolják úgy, hogy nem érte meg, mert az aktuális helyzetben mégsem vet jó fényt a márkára az olimpia támogatása.

Fotó:  Felix Mizioznikov/Shutterstock

Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke reményeit fejezte ki, hogy a játék kezdetére felélénkül a szurkolói hangulat és a japánok is lelkesedni fognak, amint látják, hogy a sportolóik érmeket szereznek. 

Tokióban jelenleg is szükségállapot uralkodik és folyamatosan felfelé ível a járványgörbe.

Most főként a fiatalokat támadja a vírus, mivel az idősek nagy része már kapott oltást.

Az olimpiai faluban, ahol várhatólag 11 ezren tartózkodnak, július eleje óta már tíz sportolónak lett pozitív a koronavírustesztje, és további 48 tisztviselő, illetve újságíró is megbetegedett. Mindezek mellett még mindig alacsony, 0,1 százalék körüli a fertőzöttségi ráta az olimpiára érkezők között. Az egészségügyi szakemberek már az utazás kapcsán elővigyázatosságra figyelmeztetnek, valamint kerülendőnek tartják előtte a gyülekezést és az ünneplést.

A szervezők készenléti egészségügyi stábot állítottak fel az újabb esetek kezelésére.

A vírustól való aggodalom mellett a tokiói lakosoknak az utak korlátozásával is számolnia kell az olimpia ideje alatt. A közlekedési hatóság a forgalom visszaszorítása érdekében megemelte az autópályadíjakat.