A kétszeres címvédő Szilágyi Áron bejutott a döntőbe a férfi kardozók szombati egyéni versenyében.
London és Rio de Janeiro bajnoka harmadik asszójában, a negyeddöntőben fölényesen, 15-6-ra verte az iráni Ali Pakdamant, következő mérkőzésén, a legjobb négy közötti nagy csatában 15-13-ra győzte le a georgiai Sandro Bazadzét.

A Vasas 31 esztendős vívója a korábbi meccseihez képest most sokkal szenvedélyesebben vívott, amikor tust adott,

rendszeresen rázta az öklét, és ilyen alkalom sok akadt. 

Fotó: Illyés Tibor / MTI

Három-null után ugyan Pakdaman is elért egy-két találatot, de Szilágyi nem hagyta, hogy felpörgesse magát, a szünetben 8-4-re vezetett, majd a pihenőt követően még növelte is az előnyét. Lazán, lendületesen vívott, az iráni pedig nem találta az ellenszert, és ez el is vette a kedvét.  

Egyetlenegy féle találattal győztem le, középen mindig visszaemelt, mindig támadni akart, de volt egy pillanat, amikor hibázott a kezével, és ezt én rendre kihasználtam. Türelmesnek kellett lennem, és tulajdonképpen ezt az egy akciót kellett végig csinálnom, konokul. Nem tudom hány tust adtam ebből, hogy megelőztem középen, de szerintem tíz körül. Most ez kellett a győzelemhez

 - nyilatkozta Szilágyi Áron, aki a fináléban aranyérmet szerzett.

Döntős lett Verrasztó Dávid úszó 400 méter vegyesen.

A 32 éves magyar versenyző szombaton 4:09.80 perces idővel futamában a harmadik lett. Ugyanott Bernek Péter 4:12.38 perces egyéni csúccsal a hatodik, összesítésben pedig a 13. helyen zárt.
A szám döntőjét vasárnap magyar idő szerint 3.30 órakor rendezik.

Fotó: Kovács Tamás / MTI

Pétervári-Molnár Bendegúz is jól mutatkozott be, második lett az egypárevezősök első előfutamában, s ezzel bejutott a szám hétfői negyeddöntőjébe.

Az edzésekhez képest nem volt hullámos a víz, de a szél rosszabb volt, mint a korábbi napokban

- fogalmazott.

Pétervári-Molnár - akinek a döntőbe jutás a célja - egyedül képviseli a magyar evezőssportot Tokióban.

Fotó: Kovács Tamás/MTI

Magyar éremreményekkel kezdődnek vasárnap a vitorlásversenyek a tokiói olimpián, ahol az összes egyszemélyes hajóosztályban lesz magyar induló.

Az Enosima Jachtkikötőről jó emlékei vannak Berecz Zsombornak (Finndingi) és Érdi Máriának (Laser Radial) is, előbbi megnyerte az itt rendezett előolimpiát 2019-ben, utóbbi pedig bronzérmet szerzett.

A világ- és Európa-bajnok Berecz egyértelmű esélyesnek számít, az utóbbi időben minden versenyen bizonyította klasszisát, és azt, hogy különböző szélviszonyok között is egyenletesen magas szintű teljesítményt tud nyújtani. A szükséges rutinnal is rendelkezik, hiszen negyedszer áll rajthoz ötkarikás játékokon - Pekingben és Londonban Laserben vitorlázott -, Rióban éppen csak lemaradt az éremfutamról.
A korosztályos világ- és Európa-bajnok Érdi Mária szintén dobogós lehet, már többször megmutatta tudását, Rióban futamgyőzelmet is elért. Kedvező előjel számára, hogy utolsó felkészülési versenyén, a medembliki világkupán a második helyen végzett. 

A két érem történelmi tett lenne.