Közélet

Ismét meghirdette reklámtenderét a BKV

Hétfőn a BKV Zrt. ismét kiírta a korábban szabálytalanul eredménytelenül lezárt reklámtenderét. A társaság közleményében a lehető legmagasabb árbevétel elérését tűzte ki célul.

A közlekedési vállalat közleménye szerint a lehető legmagasabb árbevétel elérését a kiszélesített versenyhelyzet segítheti. Az előző reklámtendert még 2016-ban írták ki, ám az – a BKV városvezetői utasításra történő visszalépése miatt – 2021-ben eredménytelenül zárult.

Fotó: Kallus György / VG

A jogszabályi változások miatt az új eljárásban már nem szerepelnek sem a HÉV-hez kapcsolódó reklámhelyek, sem a felszíni reklámeszközök, ugyanakkor figyelembe veszik az olyan új technológiai lehetőségeket, mint például a digitális eszközök telepítése.

A pályázatokat hat évre lehet beadni és négy jól elkülönülő részcsomagra lehet ajánlatot tenni.

A budapesti közösségi közlekedési eszközök és közlekedési köztéri reklámhelyek reklámcélú hasznosítása címmel kiírt előző közbeszerzést a két fővárosi közlekedési cég még 2019 novemberében nyilvánította eredménytelennek, miután egy Karácsony Gergely főpolgármester által jegyzett közgyűlési határozat ellehetetlenítette a szerződéskötést.

A tender értéke megközelítette a 7 milliárd forintot, a francia érdekeltségű JCDecaux Hungary Zrt. (JCD) négy éven át havi 142 millió forintot fizetett volna a jogért.

Vagyis a BKV emiatt lecsúszott az évi 1,7 milliárdos üzletről, mely összeg majdnem két és félszerese volt a tömegközlekedési reklámhelyek akkori bérleti díjának. A szabálytalan tenderzárás miatt a Közbeszerzési Döntőbizottság 115 millió forintra bírságolta a fővárosi tömegközlekedési cégeket, amelyek a döntést bíróságon támadták meg, a pert elveszítve további másfél-másfél millió forintot kellett fizessenek az államnak.

BKV reklám reklámtender
Kapcsolódó cikkek