BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Kezdődik az új vasúti Duna-híd építése

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Száz éves álom valósul meg a jelentős vasútfejlesztési beruházással.

A Déli Körvasút az elmúlt évtizedek legnagyobb vasúti beruházása Budapesten és térségében. A célunk világos: jelentősen javítani a főváros vasúti átjárhatóságát és az elővárosi vasúti szolgáltatások minőségét és mennyiségét. A kormány döntése szerint a Budapest Fejlesztési Központ és a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő együttműködésében megvalósuló beruházás első ütemeként először az új, harmadik vasúti híd készült el a Duna fölött Budapesten 2021 áprilisában – írta Facebook-oldalán Vitézy Dávid, a Budapest Fejlesztési Központ vezérigazgatója.

Mostanra a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. által megbízott kivitelező, a Duna Aszfalt végzett az egyik régi híd bontásával, és már sorban állnak a Dunán az új hídelemek, beépítésre várva. A bontási munkálatok mellett folyamatosan zajlik az új hídszerkezet fogadásához az alépítmények átalakítása és az acélszerkezetű elemek szerelése, festése, bárkára helyezése. Már 5 darab, egyenként 80 méter hosszú úsztatási egység áll készen a beemelésre, ebből három már a közelben várakozik a Dunán, kettő még a csepeli szerelőterület előtt áll a folyón. Az emelés tervezetten a következő hetekben, még augusztusban megkezdhető.

Fotó: Nagy Mihály

2022 végére elkészül mindhárom új híd és ekkor kezdődhet a kapcsolódó vágányszakaszok felújítása, mely körülbelül 2027 végéig tart majd. A munka azért tart ennyi ideig, hogy két vágányon a kiemelt transzeurópai jelentőségű vasútvonalak forgalmát fent lehessen tartani, tehát valójában – ahogy most a hídon is látjuk – vágányról vágányra zajlik a kivitelezés, jelentősen megdrágítva és megbonyolítva a munkát. De ha nem így csinálnánk, Kelet- és Nyugat-Magyarországot, illetve Kelet- és Nyugat-Európát vágnánk el egymástól vasúton, ez pedig nem lehetséges – közölte Vitézy Dávid.

A Déli Körvasút összességében több, mint 400 milliárd forintos fejlesztés, amely:

  • lehetővé teszi, hogy az elővárosi vonatok sűrűbben járjanak Székesfehérvár, Biatorbágy, Tatabánya, Érd, Pusztaszabolcs felől Budapestre, hisz ma a budapesti vasúti hálózati kapacitáshiánya a járatsűrítés fő akadálya
  • átmérős InterCity-k nagyobb számban közlekedjenek Kelet- és Nyugat-Magyarország között;
  • az elővárosi és távolsági vonatok megálljanak fontos budapesti csomópontokban az új megállók révén, kapcsolódva a Budai Fonódó villamoshálózathoz Nádorkertnél, a megújuló H6-os és H7-es hévekhez (távlati 5-ös metróhoz) és villamosokhoz Közvágóhídnál, valamint az M3-as metróhoz a Népligetnél;
  • ne kelljen éjszakáig várni a tehervonatoknak, hogy átjussanak Budapesten és kevésbé zavarják a vasút környékén élőket a legkorszerűbb zajvédelmi megoldásoknak köszönhetően.
Fotó: Nagy Mihály / Magyar Építők

A Déli Körvasút beruházás nemcsak közlekedés- és városfejlesztési, hanem környezetvédelmi projekt is, hiszen legfőbb célja, hogy a jelenleginél sokkal több elővárosi vonat, valamint több távolsági vonat járhasson a Kelenföld és Ferencváros közötti, a stratégiai jelentőségű, három transzeurópai korridort egyesítő vasúti pályán. A több vonat utasainak egy része pedig az autó helyett választja majd a korszerű, sűrű elővárosi vasutat, így mérsékelhető a Budapestre nehezedő forgalmi és környezetterhelési nyomás – ennek is köszönhető, hogy a beruházást az Európai Unió kiemelten támogatja, a CEF transzeurópai hálózatfinanszírozási eszköz segítségével.

A Déli Körvasút megépítése és a teljes vonalszakasz háromvágányúsítása már a Magyar Államvasutak által készített 1916-os stratégiában is szerepelt, azóta is folyamatosan tervben volt, s természetesen az idén elkészült Budapesti Agglomerációs Vasúti Stratégia is tartalmazza. 

Nem túlzás tehát, hogy 100 éves álom valósul meg ezzel a jelentős vasútfejlesztési beruházással a következő években.

– fogalmazott Vitézy Dávid.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.