Anderson elmondása szerint a valósággal ellentétes félinformációk és torzítások jelentek meg a médiában. A vuhani labor a járvány kezdete óta támadások kereszttüzében áll, mivel az Egyesült Államok kétségbe vonta az intézmény biztonságos működését, továbbá olyan meghökkentő feltételezések is napvilágra kerültek, miszerint a tudósok azon dolgoztak, hogy minél veszélyesebb vírust fejlesszenek ki. 

Fotó: Shutterstock

Mindez élesen ellentmond mindannak, amit Anderson a Bloombergnek nyilatkozott. A létesítményt a legmagasabb biztonsági előírásoknak megfelelően tervezték meg és a levegőt, valamint a vizet is folyamatosan szűrik és fertőtlenítik. A kutatóknak továbbá minden esetben egy 45 órás tréningen kell részt venniük, mielőtt önállóan dolgozhatnának a laboratóriumban. Speciális protokoll vonatkozott továbbá az épületbe való ki- és belépésre is, és a kollégákkal való folytonos kapcsolattartás is biztosított volt.

Mindezek ellenére az amerikai kormányzatban a világjárvány kitörése óta sokan ragaszkodnak ahhoz az elmélethez, miszerint a vírus a vuhani laborból szökött ki.

A WHO Kínában vizsgálódó szakértői korábban elvetették ezt a teóriát, mondván: a vírus genomja természetes felépítésű, és nincs bizonyíték arra, hogy mesterségesen manipulálták volna. 

Az ezzel ellentétes híresztelések azonban, politikai szakértők szerint, jó alapot adtak arra, hogy az Egyesült Államok nyomást gyakorolhasson Pekingre. 

A laborelmélet azonban ismét felkapottá vált, miután a Wall Street Journal állítása szerint három kutató is kórházba került influenzaszerű tünetekkel 2019 novemberében. Ezt követően Joe Biden, amerikai elnök a vírus eredetére vonatkozó további vizsgálatok elvégzésére szólította fel a titkosszolgálatokat.

Anderson szerint azonban hamar kiderült volna, ha a kutatók közül bárki megbetegedett volna, ráadásul a laborban rögtön jelenteni kell, ha bárki olyan tünetet produkál, ami összefüggésbe hozható az intézményben jelenlévő kórokozókkal. 

Ha mások megfertőződtek volna a laborban, valószínűleg én is elkaptam volna a fertőzést. Az oltás előtt teszteltettem magam, hogy korábban átestem-e fertőzésen, de sosem kaptam el

– mondta.
Nem közölték azoknak a kutatóknak neveit, akik a felröppenő hírek szerint kórházba kerültek, továbbá a kínai kormány ismételten cáfolta azokat híreszteléseket, miszerint a létesítményben dolgozók közül bárki megfertőződött volna a koronavírussal. 

Fotó: Shutterstock

Anderson szerint nem zárható ki teljes mértékben, hogy a vírus laborból szökött ki, határozottan cáfolta azonban mindazon állításokat, miszerint a vírust laborban állították volna elő. Bár a kutatók számára nem ritka jelenség, hogy az állatok által hordozott kórokozók emberre terjednek, Andersont is meglepte a Covid-19 gyors elterjedése.

Senki sem gondolta, hogy a járvány ilyen méretet ölt majd.

– tette hozzá a kutató. 

 A vírus jókor volt jó helyen ahhoz, hogy globális méretű problémává váljon.

A laborszökevény-elmélet újbóli előtérbe kerülése elmérgesítheti a Kína és Egyesült Államok közötti egyébként sem rózsás viszonyt.

Noha az Egészségügyi Világszervezet jelentése nagyon valószínűtlennek ítélte meg ezt az elméletet, a szervezet elnöke, Tedrosz Adhanom és az Egyesült Államok is további vizsgálatokat sürgetett. Míg az amerikai titkosszolgálatok bevonása a vizsgálatokba inkább tekinthető politikai húzásnak, Kína aggódhat, hogy a WHO elnöke sem elégedett a jelentéssel. Kína elzárkózása a vírus eredetét kutató vizsgálatok elől azonban nem segíti a nyomozást, és további bizalmatlanságra ad okot.

Az Egyesült Államok és Kína közötti kapcsolat újabb mélypontra kerülhet, amennyiben az amerikai titkosszolgálatok arra következtetésre jutnak, hogy laborból szabadult ki a vírus. Különösképp, ha kiderülne, hogy Kína szándékosan hallgatta el a történteket.

– mondta Hugo Brennon, amerikai kockázatelemző.

Christopher Johnson, a Központi Hírszerzés korábbi Kína-szakértője szerint szinte lehetetlen küldetés konkrét bizonyítékokat találni a vírus eredetére vonatkozóan, és úgy véli, a legcélravezetőbb megoldás az lenne, ha a két ország nyílt tárgyalásokat tudna folytatni egymással.