
Lázár János kiakadt a MÁV miatt: „Magyar Péter személyesen járt közben, hogy Magyarország ne kaphassa meg ezt az egymilliárd eurós forrást”
„Rossz hírt kapott Magyarország és mindenki, aki közlekedik: a Tisza Párt megakadályozta, hogy az Európai Beruházási Bank odaadja azt az egymilliárdos hitelt a MÁV-nak” – közölte Lázár János.

A magyar vasúttal kapcsolatos legnagyobb bejelentést az építési és közlekedési miniszter tette még tavaly nyáron. Akkor közölte, hogy a kormány összesen egymilliárd eurós hitelkérelemmel fordult az Európai Beruházási Bankhoz . A hitel újabb egymilliárd euróval egészül ki az állam részéről, és így mintegy 880 milliárd forintot meghaladó értékben valósulhat meg a vasútpálya-építési program.
A miniszter szerint „Magyar Péter személyesen járt közbe, hogy Magyarország ne kaphassa meg ezt az egymilliárd eurós forrást”. Lázár még idén nyáron is azt közölte, hogy az ellenzéki párt nyomást gyakorolt a beruházási bankra, ezért bizonytalan időre elhalasztotta a döntését.
Korábban a Világgazdaság beszámolt arról, hogy a MÁV már idén belevághat több forgalmas hazai vasútvonal és vasútállomás megújításába, ha sikerrel zárulnak az Európai Beruházási Bankkal folytatott tárgyalások.
A vasútvonalakkal párhuzamosan a MÁV 36 állomás felújítását tervezi, ebből 14-et a Magyar Falu Programon keresztül újítanának meg. A meghirdetett programból azonban nem derült ki, hogy konkrétan hol lesznek fejlesztések. A MÁV és a minisztérium eddig csupán annyit közölt, hogy
- 660 kilométernyi pályát újítanak fel,
- ezáltal 119 kilométer lassújel szűnik meg.
A legnagyobb beruházásnak a gyulai felvételi épület építése ígérkezik, amelyet 3,3 milliárdból terveznek megvalósítani.
A Balatonon is több vasútállomást felújítanak, és 2027 harmadik negyedévében zárulhatnak le a munkálatok.



