Kelet-Közép-Európa egészségügyi startupjai több figyelmet érdemelnek a befektetőktől


A közép- és kelet-európai egészségügyi startupok jelentős része sikeresen jut hozzá korai szakaszban állami támogatáshoz vagy üzleti angyalok tőkéjéhez, de később csak nagyon kevesen tudják elérni azokat. A nagyobb összegű – Series A vagy B sorozatú – befektetésekhez nehezebben férnek hozzá, pedig ezek szükségesek lennének a további növekedéshez.

A közép- és kelet-európai régió vállalkozásai átlagosan 1,8 millió euró befektetéshez jutnak – míg ez az összeg Nyugat-Európában 4,1 millió euró, vagyis több mint kétszer akkora tőkeinjekció áll a startupok rendelkezésére. A teljes európai kockázati tőkének pedig mindössze 3,9 százaléka jut el a régiónkba. Mivel a helyi piacon alig akad kifejezetten az egészségiparra szakosodott befektető, a tőkeigényes biotech, medtech és digitális egészségügyi fejlesztések gyakran kifulladnak, mielőtt piacra léphetnének.
Közép- és Kelet-Európában adott a tudás, megvannak a tehetségek, és a működési költségek is kedvezők – most már csak arra van szükség, hogy a nemzetközi befektetők is felismerjék ezt, és jobban odafigyeljenek a térségre.
Ha nem sikerül betömni a finanszírozási lánc középső, legkritikusabb szakaszán tátongó lyukat, könnyen eltékozolhatjuk a régiónkban rejlő, világszinten is értékes egészségügyi innovációkat.
Kihasználatlan innovációs potenciál
A finanszírozási nehézségek ellenére Közép- és Kelet-Európa olyan stratégiai előnyöket kínál akár költséghatékonyság, akár a széles körű és nagy számú kutató bázist tekintve, amelyeket a befektetők nem hagyhatnak figyelmen kívül.
A bérek és laboratóriumi költségek akár 60 százalékkal is alacsonyabbak lehetnek régiónkban, mint Nyugat-Európában, így a startupok jóval hosszabb időre tudják biztosítani működésüket azonos mennyiségű tőkéből. Ezenkívül a klinikai vizsgálatokat is sokkal költséghatékonyabban lehet elvégezni régiónkban, amit az is jól tükröz, hogy 2023-ban az amerikai gyógyszerhatósági (FDA) engedélyt kapott gyógyszerek 75 százalékának fejlesztése során Kelet-Közép-Európából származó klinikai tesztelési adatokat használtak fel – miközben a vizsgálatok költsége páciensenként 30–50 százalékkal alacsonyabb volt, mint Nyugat-Európában.
Kiemelkedő tehetségbázisra lehet támaszkodni, a kutatók száma 2014 és 2023 között 69 százalékkal nőtt Magyarországon és 81 százalékkal Lengyelországban. További lehetőségek rejlenek az egységes EU-piac elérhetőségében, mivel az orvostechnikai eszközökre, klinikai vizsgálatokra és adatvédelemre vonatkozó összehangolt uniós szabályozás megkönnyíti a határokon átnyúló terjeszkedést.
Növekvő lendület – és sürgető feladatok: 300 százalékos bővülés
Az egészségügyi és élettudományi szektorba érkező kockázatitőke-beruházások összege a közép- és kelet-európai régióban megháromszorozódott 2020 óta: 83 millió euróról 284 millió euróra nőtt 2024-re, ezzel a szegmens az ötödik legtöbb tőkét vonzó szektor lett a térségben. Az ökoszisztéma az állami és magánszféra közötti partnerségeknek, a társberuházási hálózatoknak és a kormányzati ösztönzőknek köszönhetően is egyre erősödik – a hiányzó tőkét ugyanakkor a szabályozás önmagában nem tudja pótolni, a magánbefektetők szerepvállalására is szükség van.
Az EU támogatásával megvalósuló Healthy Investment Central and Eastern Europe (HICEE) projekt keretében most egy olyan útmutató készült, amely kézzelfogható segítséget nyújt a nemzetközi befektetőknek ahhoz, hogy felfedezzék a régióban rejlő, eddig kiaknázatlan lehetőségeket. A kiadvány átfogó képet ad a közép- és kelet-európai egészségügyi innovációs ökoszisztémáról: bemutatja a piac sajátosságait, a szabályozási környezetet, valamint befektetési modelleket és jó gyakorlatokat is tartalmaz, különös tekintettel a biotechnológia, orvostechnológia és digitális egészség területeire.
Az EIT Health vezetésével és olyan partnerek közreműködésével, mint a Crowdberry, a Biovia, a Cobin Angels, a Ljubljanai Egyetemi Inkubátor és a Hungarian Business Angel Network (HunBAN), a HICEE Befektetői Útmutató gyakorlati eszközöket is kínál:
a kockázatértékelést segítő checklistáktól és szerződésmintáktól kezdve az üzleti angyal szindikátusok, kockázati tőkealapok és határokon átnyúló hálózatok bemutatásáig, amelyek kulcsszerepet játszhatnak a következő növekedési hullám elindításában.
A régió kiváló lehetőségeket kínál a befektetőknek. A kelet-közép-európai kutatókkal és egészségügyi szakértőkkel költséghatékony k+f és klinikai kísérleti kapacitásokra támaszkodva, az idősödő és egyre több egészségügyi szolgáltatást igénylő népesség, valamint az innovációt erőteljesen támogató EU a hosszú távon gondolkodó befektetők számára várhatóan a kockázat mértékéhez képest túlteljesítő, alfa-hozam realizálható egy sok kihasználatlan potenciált rejtő, alacsony ellátottságú területen.








