Közélet

Már e-sportra is fogadhatunk a TippmixPrón

A Szerencsejáték Zrt. és a Magyar E-sport Szövetség közleménye szerint most már e-sport is elérhető lesz a TippmixPro platformján. A Counter-Strike: Global Offensive négyes döntője lesz az első fogadható esemény.

A TippmixPro CS:GO Masters eseményen 8 csapat vett részt, melyek 14 forduló alatt alakították ki a négyes döntő mezőnyét. A verseny összdíjazása 6 millió forint. 

A rájátszás július 2-án, bronz mérkőzés 3-án, a döntő pedig július 4-én lesz. Mindhárom eseményt az Esport1TV twitch csatornáján élő közvetítésben lehet majd követni.

Fotó: Shutterstock

Horváth Zoltán, a Szerencsejáték Zrt. sportfogadási vezetője elmondta, hogy nem csupán a mérkőzés győztesére, de az 1. pálya győztesére, a pontos végeredményre, valamint a pályák számára és pálya hendikepre is tippelhetnek a fogadók.

e-sport szerencsejáték e-sport fogadás
Kapcsolódó cikkek