A 44 hektáron felépített 21 épületben várhatóan 18 ezer sportoló, edző, sportvezető lakik majd a játékok alatt. Az olimpiai falu általában egyfajta partizóna, a világ minden részéről érkezett sportolók találkozóhelye, de ezúttal ez másképpen lesz.

Fotó: Kovács Tamás

A versenyzők más légkörre számíthatnak, be kell tartaniuk egymástól a kétméteres távolságot, viselniük kell a maszkot, az étteremben egyedül étkezhetnek, az edzőteremben plexifallal választották el egymástól a gépeket, alkoholt nem vihetnek a szobájukba. Minden sportoló a fellépése előtt öt nappal költözhet be a faluba és versenye után két nappal el kell hagynia azt.

Az elmúlt hétvégétől egyre több küldöttség érkezik Japánba, nagyjából 2200 résztvevő már a helyszínen készül. 

Vékássy Bálint, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) főtitkára szerint:

Bármely korábbi játékokkal összehasonlítva kiváló az olimpiai falu, különösképpen a rióihoz képest. Kifejezetten szép, tágas és precízen kidolgozott a 18 ezer ágyas olimpiai falu, amelyből 229 ágy a magyaroké

- nyilatkozta a sportvezető, aki a keddi nyitás után át is vette a magyarok szobáit, igaz, az első sportolók csak pénteken költöznek be.

A szobák fele tengerre néz, a másik fele egy szép parkra

 - mesélte.

Fotó: Kovács Tamás

Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnöke is dicsérte az olimpiai falut. Szerinte a japánok fantasztikus munkát végeztek az előkészületek során és

Tokió a legjobban felkészült házigazda, ami különösen figyelemre méltó a pandémia okozta nehéz körülmények miatt,

ezért az ország máris büszke lehet arra, amit eddig elért. A német sportvezető azt viszont hozzátette, hogy rengeteg munkát kell még elvégezni a tíz nap múlva esedékes megnyitóig, a szervezők feladata pedig csak akkor fejeződik be, amikor a sportolók elhagyták Tokiót.

Yuriko Koike, Tokió kormányzója a Reutersnek azt nyilatkozta:

biztonságos a szervezés, az egészségügyi rendszer felkészült az olimpiára.

Az oltási kampányt a sportrendezvény alatt is folytatják.

A tokiói olimpiát július 23. és augusztus 8. között rendezik meg.