Közélet

Többen halnak meg az éhségtől mint a koronavírustól

Az Oxfam csütörtökön megjelent jelentése szerint percenként 11 ember hal bele az éhezésbe, szemben a koronavírus percenkénti 7 áldozatával. Az éhínséggel szembesülők száma az elmúlt évben a hatszorosára emelkedett az elmúlt évben a szervezet szerint.

A civil szervezet szerint 155 millió ember számára nem elérhető az élelmiszerbiztonság – ez is 20 milliós növekedés – kétharmaduk országa háborúban áll – jelenti az AP hírügynökség.

A globális fegyvereladásoknak csak a növekedése 51 milliárd dollárt tett ki, ami több mint hatszorosa az éhínségek felszámolására szükséges összegnek.

Fotó: Albert Gonzalez Farran / AFP

A legrosszabb helyzetben olyan háborús övezetek vannak, mint Afganisztán, Jemen, Dél-Szudán, Etiópia vagy Szíria. A jelentés rámutat arra is, hogy az extrém szegénységben élők száma is 100 millióval növekedett, 745 millióra.

A szervezet szerint mindezek okai a háborúk, a koronavírus és a klímaváltozás, ugyanakkor az éhség felszámolható a jelentés szerint. Igaz ehhez a vezető hatalmaknak változtatniuk kell fókuszukon.

éhínség háború Oxfam
Kapcsolódó cikkek