Nonszensz helyzet állt elő a kelet-ázsiai országban: a fiatalokat tartják felelősnek a járvány további terjedéséért, ugyanakkor nem jut nekik elég vakcina – írja a Reuters.

Percenként frissítik az oltópontok státuszát mobilapplikációjukon a dél-koreai huszonévesek, abban reménykedve, hogy sorra kerülnek.

Fotó: Shutterstock

Az elmúlt héten ismét megugrott az új fertőzések száma, amelynek következtében a közhangulat is romlik.

Sokan a fiatalok társasági életét tartják a járvány fő mozgatórugójának, miközben ők az utolsók az oltásra várók sorában.

Az egészségügyi tárca nyilatkozata szerint az új vakcinaszállítmány augusztusban érkezik meg az országba és szeptember végéig oltanák be az érintett korosztályt. Bár a kormány rendelt elég vakcinát, az oltóanyaghiány a késve érkező szállítás miatt alakult ki.

Fotó: Shutterstock

Nem egyedi eset, ami Dél-Koreában történik, a spanyolok is a fiatalokra hivatkozva vezetnek be újabb korlátozásokat.

Barcelonában és más nagyvárosokban is éjszakai kijárási tilalmat terveznek.

Az intézkedések a szórakozóhelyeken való tömörülést és a vírus átadásának lehetőségét szorítanák vissza.