A 24 éves győri fiatalember gondolt egyet, elvitte a család trezorját az abban tárolt készpénzzel, majd magához vette a gépkocsijukat, és távozott a lakásból – írja a police.hu.

Az ellopott trezortban 30 millió forint volt, a fiút azonban rögtön elkapták és  a Győri Rendőr-kapitányságra vitték, ahol lopás és jármű önkényes elvételének bűntette miatt előállították a nyomozók.

Fotó: police.hu

A tettes beismerte, hogy bosszúból rabolta ki szüleit, miután megromlott velük a viszonya. Azt tervezte, hogy maghoz veszi a család megspórolt vagyonát és az autójukat, majd külföldre menekül. 

Végül a rablás után csak céltalanul kocsikázott az országban, majd vett egy csákányt, amivel megpróbálta kinyitni a pénzzel teli ládát, de nem járt sikerrel, így csak kevés pénzt tudott kivenni belőle. Körmendre azért ment, hogy ott hagyja el az országot, így úgy tűnik, még éppen idejében sikerült elfognia őt a rendőrségnek.

A Győri Rendőrkapitányság augusztus 5-én kezdeményezte L. László letartóztatását.