Vasárnap az esti órákban, várhatóan éjfél körül Budapestre érkezik Afganisztánból a mentőakcióban résztvevő első magyar repülőgép – jelentette be a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára vasárnap, budapesti sajtótájékoztatóján.

Fotó: Mónus Márton/MTI

Magyar Levente azt mondta, a repülőgéppel érkező embereket a magyar honvédek a halálból mentették ki. Nagy részük afgán, jelentős részük pedig magyar és amerikai állampolgár

– közölte.
Az államtitkár közölte, amerikaiak tucatjait menekítik ki Afganisztánból azzal a jelentős légi kapacitással, amelyet a Magyar Honvédség ebben a mentőakcióban rendelkezésre bocsátott. További részleteket akkor közölnek, amikor a kimenekítettek mindegyike biztonságban lesz, a mentőakció folytatódik – tette hozzá.

Magyar Levente kiemelte azt is, a kimenekítésre fordítható idő rendkívül korlátozott. Elő fog állni egy helyzet, amikor vagy az amerikaiak mondják, hogy vége, vagy a tálibok kezdik el a fegyvernyugvás körülményeit megváltoztatni.

Nem mindegy, hogy addig hány embert tudunk biztonságba helyezni. Magyar állampolgárokról és a magyar honvédek bajtársaivá vált afgánokról van szó

– mondta.

Fotó: Mónus Márton/MTI

Magyar Levente kiemelte, Magyarország egy mentőakciót folytat,

a Magyar Honvédség évtizedek óta ilyen éles humanitárius bevetésen nem volt, konkrétan emberéleteket mentenek.

Az államtitkár elmondta, péntek délutánra hívta össze a főtitkára a tanács miniszteri ülését, amelyen ő helyettesítette Szijjártó Péter külügyminisztert. A NATO ezekben a napokban éli át hetven éves fennállásának legsúlyosabb válságát – jelentette ki Magyar Levente, aki úgy fogalmazott: az ülés összehívása 

tökéletesen felesleges is volt, hiszen mint halottnak a csók, utólag semmit nem tudunk javítani az afganisztáni helyzeten, azon a fiaskón, amit a Nyugat éppen ezekben a napokban elszenved.

Ezt se meg nem történtté, sem mérsékelni nem lehet most már. Egyedül a következmények elhárításáról tudunk beszélni – mondta Magyar Levente, hangsúlyozva: az első és legfontosabb feladat az emberi életek mentése.
Közölte, 

elfogadhatatlan az a helyzet a kabuli reptéren, hogy számos, kimenekítésre jogosult afgán állampolgár a tálibokon átverekedve magát elér a reptérre,

de ott az amerikaiak feltartóztatják őket arra hivatkozva, hogy meg van telve a repülőtér.
Ezt nem tudjuk elfogadni – szögezte le az államtitkár.  
Magyar Levente közölte, a videókonferencián résztvevő amerikai külügyminiszternek elmondta: mindent eszközt vessenek be annak érdekében, hogy ez a helyzet megváltozzon. Szombaton észlelték azt, hogy elkezdték a magyar repülőgépekre igyekvő magyarokat és a velük szövetséges afgánokat szivárgásszerűen átengedni – tette hozzá.
Az államtitkár jelezte, 

dolgoznak azon az amerikaiakkal, hogy az emberek felgyorsult beengedése a kabuli reptérre fennmaradjon.

Elmondta, a NATO-ülésen felvetették azt is, hogy minden egyes Afganisztánnal határos országgal haladéktalanul fel kell venni a kapcsolatot, Európa biztonsága érdekében együtt kell működni velük, akármit is gondolunk róluk.

A tálibok elkezdték kivillantani a foguk fehérjét,

Afganisztánból tömegek fognak Európa felé megindulni. Ezt csak úgy tudjuk kezelni, ha a helyszínen nyújtunk segítséget, először is azzal, hogy nem engedjük az embereket koordinálatlanul rázúdulni Európára – fogalmazott az államtitkár.