Közel hétezren teljesítették az idei Balaton-átúszást
A július 31-i időpont halasztását követően a második lehetséges dátumon, augusztus 7-én rendezte meg a BSI Budapest Sportiroda a Balaton-átúszást.
A komoly járványügyi részvételi szabályozások ellenére közel 7000 induló vágott neki a megmérettetésnek.

A legnagyobb népszerűségnek örvendő 5,2 kilométeres Révfülöp – Balatonboglár úszótávon több, mint 6200 fő vágott neki a tóátkelésnek. Debütált a Balaton-áthúzás, ahol ugyanezt a távot suppal lehetett teljesíteni, egy az úszókkal párhuzamos folyosón – ebben a kategóriában több, mint 200 fő szállt vízre. Másodszor rendeztek féltávú úszást, Balatonboglári indulással és érkezéssel lehetett teljesíteni a 2,6 kilométer hosszúságú eseményt – itt 500-nál is több résztvevő csobbant vízbe. A rendezvényre az ország közel 800 településéről érkeztek nevezők.
Az 5,2 kilométeres táv leggyorsabb teljesítője a férfiaknál Dom Attila 1:00:24-es, a nőknél Maisa Andrea 1:14:27-es idővel. A legidősebb résztvevő a 84 esztendős Runtág Tivadar fantasztikus, 2 óra 28 perces időeredménnyel. Patkás Tamás, alias Rocky Tomi, aki egy balesetben veszítette el lábait, hazánk egyetlen igazolt nyíltvízi para úszója 7. alkalommal, 2 óra 47 perces egyéni csúccsal teljesítette a Balaton-átúszást, amellyel a középmezőnyben végzett. Gurbán Béla az eddigi összes átúszást abszolválta, idén tehát 39. alkalommal úszta le az 5,2 kilométeres távot.


